KÜLFÖLDMost kaptuk: Rendkívüli ülést hívott össze az ENSZ Izraelt rakétatámadás érte az éjszaka, amíg aludtunk.
KÜLFÖLDKezdhetünk aggódni? Eltűnt több tonna radioaktív anyag Eltűnt 2,5 tonna, atomfegyverek gyártására alkalmas urán.
KÜLFÖLDSorra halnak meg a gyerekek - ez a gyógyszer a felelős Négy halálos „gyógyszer” miatt adott ki figyelmeztetést a WHO.
POLITIKNovák Katalin: A béke legyen az elsődleges cél! New Yorkban mondott beszédet a köztársasági elnök.
POLITIKSzijjártó Péter: Az elrendelt korlátozások nem csak Európa, az egész világ életét megkeserítik A világ nagy részét nem érdeklik a szankciók.
POLITIKNegyven év után újra magyar tisztségviselő lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke Kőrösi Csaba lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke.
POLITIKAz ENSZ-nek aktív szerepet kell vállalnia a béketeremtésben Szijjártó Péter szerint az ukrajnai háború egyre durvább.
KÜLFÖLDElkerülhetetlen az újabb migrációs hullám, már 400 ezer afgán hagyta el a lakhelyét Nyolc tartományi fővárost foglaltak el Afganisztánban az iszlamista tálibok mindössze pár nap leforgása alatt, köztük Kunduzt, az ország hatodik legnépesebb városát.
SZTÁRIndiát készül megmenteni Csősz Bogi A legnépesebb földrész lakóinak akar segíteni a luxusfeleség.
KÜLFÖLDFigyelmeztet az ENSZ: 1,7 millió ismeretlen vírus van a nagyvilágban, többségük veszélyes az emberekre Ha nem teszünk határozott lépéseket a járványok kialakulásáért felelős környezetpusztítás ellen, akkor olyan vírusok jelenhetnek meg a világban, melyek letarolják az emberiséget, a ma ismert gazdasági, politikai és társadalmi rend pedig megszűnik létezni.
INSIDERSzijjártó Péter: februárban nyílik meg Budapesten az ENSZ regionális terrorizmusellenes központja Február közepén nyílik meg Budapesten az ENSZ regionális terrorizmusellenes központja. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt.
KÜLFÖLDEzekkel a szavakkal kívánt Orbán Viktor boldog születésnapot az ENSZ-nek – videó Videóban üzent a magyar miniszterelnök az ENSZ alapításának 75. évfordulójának alkalmából.
KÜLFÖLDBoris Johnson egységbe szólítja a világ vezetőit a járvány ellen A koronavírus-járvány megtépázta az országok közötti kapcsolatokat, ezért a világ vezetőinek össze kell fogniuk a „közös ellenség”, a Covid-19 betegség vírusa ellen – jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton abban a videóra vett beszédébe
POLITIKA magyarok nem kérnek az illegális bevándorlókból A Kormányzati Tájékoztatási Központ reagált az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közleményére.
POLITIKKormányzati Tájékoztatási Központ: a magyarok nem kérnek az illegális bevándorlásból Reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közleményére.
POLITIKSzijjártó: Az EU az európai embereknek kell munkát adjon – videó Az Európai Unió első számú feladatának kell lennie, hogy a koronavírus-járványban elveszett európai munkahelyek pótlásával az európai embereknek teremtsen munkahelyeket.
KÜLFÖLDAz ENSZ adatai szerint az illegális bevándorlók döntő többsége nem menekült! A balliberális média hiába nevezi következetesen menekülteknek a migránsokat, attól még nem lesznek azok...
KÜLFÖLDEszement ENSZ ajánlás az angol nyelv „reformjára” Hihetetlen, de tény, hogy a világszervezet beállt a gender ideológia terjesztői mögé. Ajánlásukban az szerepel, hogy az angol nyelvet meg kell tisztítani a férfiakra utaló kifejezésektől.
KÜLFÖLDÚjabb gyomrost vitt be az ENSZ a migráció ellen harcoló országoknak Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága szerint nem lehet visszatoloncolni migránsokat azokba az országokba, ahol az éghajlatváltozás következményei közvetlenül fenyegeti őket.
KÜLFÖLDSaját torkára teszi a kést a „fejlett nyugat” Több mint 770 kötelezettséget vállaltak a menekültek és az őket befogadó közösségek védelmére, foglalkoztatására, oktatására és megsegítésére, valamint összességében tízmilliárd dollárt kalapoztak össze az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szerdán befejez
POLITIKSzijjártó: túl sok politikai korrektség és álszentség van a levegőben A konfliktusok megoldásához arra van szükség, hogy az őszinteség és az egymás iránti tisztelet visszatérjen a nemzetközi párbeszédbe – jelentette ki Szijjártó Péter külügyminiszter New Yorkban, ahol az ENSZ leszerelésért felelős, ügynökségek közötti munka
POLITIKSzijjártó: A migráció főnyeremény a terroristáknak A terrorszervezetek számára a migráció főnyeremény, hiszen a merénylők a kontrollálatlan migrációs hullámokban könnyedén megbújhatnak – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban, a terrorizmussal foglalkozó ENSZ-ü