RIPOSTER Rettegés Várpalotán: három furcsa haláleset rövid idő alatt Egymástól alig pár utcányira találtak három holttestet, a helyiek nem mernek a környékre menni. Tartanak az újabb kifosztástól és gyilkosságtól.
RIPOSTER 2015. 07. 13. A család szerint meggyilkolták és kifosztották a Várpalotán megtalált bácsit Nem a saját nadrágja volt rajta, egy helyi asszony pedig pontosan megmondta, hol lesz a holttest. A rendőrség egyelőre nem bűncselekményként tekint az ügyre.
RIPOSTER 2015. 07. 10. Ellentmondásos körülmények a Várpalotán talált bácsi ügyében Mint ismeretes, egy tisztánlátó is segítette a keresőket, akik szerdán, a város határában találták meg az eltűnt bácsi holttestét.
RIPOSTER 2015. 07. 10. Így üzent a túlvilágról a Várpalotán talált bácsi szelleme A tisztánlátó még kapcsolatba tudott lépni a szerdán este holtan talált 65 éves bácsival, aki pénteken tűnt el a városból. A RIPOST megkapta a beszélgetést.
RIPOSTER 2015. 07. 09. Tisztánlátó segítségével találták meg az eltűnt bácsit Közel száz százalékos pontossággal határozta meg a várpalotai 65 éves bácsi helyzetét a látó, az ő információi segítették a keresést.
NÍNÓ 2015. 07. 09. Saját elrablásáról hazudott a kislány Becsehelyről tűnt el egy kislány, aki biztosan sok krimit nézett. Szüleinek azt mondta: fekete autóba tuszkolták be, csak nehezen szökött el a férfiaktól. Pedig közben csak fiúzni ment a szomszéd városba.
RIPOSTER 2015. 07. 09. Holtan és kifosztva találták a pénteken eltűnt bácsit Szerdán keresőkutyák, drónok, mentőcsónak és rengeteg önkéntes indult a múlt pénteken Várpalotán eltűnt cukorbeteg Laci bácsi keresésére. A város határában már csak az élettelen testét találták meg.
NA 2015. 07. 07. Többezer gyereket keres a rendőrség Országos nyomozás folyik tizenéves gyerekek után, többségük még csak kiskorú. Korábban az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke is megtapasztalta, milyen egyedül bolyongani.
RIPOSTER 2015. 07. 07. Aranyórát és húszezer forintot vitt magával az eltűnt nagypapa Pénteken látták utoljára a 65 éves férfit, súlyos cukorbetegsége és vérnyomásproblémája miatt orvosi segítségre szorulhat.
RIPOSTER 2015. 06. 30. Rejtélyes módon tűnt el a mosonmagyaróvári nagypapa Péntek reggel óta nem ad életjelet magáról a 71 éves Marovitz István, aki autójával indult el lánya elé. Nem érkezett meg, családja és a rendőrség is keresi.