Saját apja fojtogatta a soproni kisfiút
Elmenekült otthonról az a soproni gyerek, akit hét testvérével együtt saját apjuk tartott folyamatos rettegésben. A zokogó kisfiút a rendõrök a helyi buszpályaudvaron találták meg, és súlyos sérülései láttán azonnal kórházba szállították.
Mind a nyolc gyerekét terror alatt tartotta az a 60 éves soproni apa, aki ellen kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanújával indított büntetőeljárást a Soproni Rendőrkapitányság.
Agressziójára azután derült fény, hogy egyik gyereke, egy 12 éves fiú megszökött családi házukból. Egy veszekedést követően apja ugyanis olyan súlyos dührohamot kapott, hogy agyba-főbe verte gyermekét, majd később fojtogatni is kezdte. A reszkető fiú ekkor elfutott otthonról, eltűnését pedig maga az apa jelentette be a rendőrségen.
Az egyenruhások végül a helyi buszpályaudvaron találták meg az ijedt gyereket, aki sírva panaszolta nekik, hogy apja miatt hét testvérével együtt rettegésben élnek. A police.hu értesülései szerint a járőrök maguk is látták a gyermek nyakán és lábán lévő sérüléseket, ezért kórházba szállították.
A rendőrök később kivonultak a család lakására, és az otthon lévő hét gyereket is kórházba vitték kivizsgálásra, majd ideiglenesen a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Központban helyezték el őket.