HARCÉL

Sza­nyi ka­pi­tány be­le­gya­lo­golt az MSZP-be

Nyílt le­vél­ben osz­totta ki ke­mé­nyen a Ma­gyar Szo­ci­a­lista Pár­tot Sza­nyi Tibor, a párt le­kö­szönő EP-kép­vi­se­lője, aki pártja tör­té­nelmi ve­re­sége miatt nem szer­zett man­dá­tu­mot a múlt va­sár­napi EP-vá­lasz­tá­son - írja a Pes­tiS­rá­cok.hu.
  • Szerző: ripost

Az MSZP szombaton úgy döntött, nem Szanyit, hanem Ujhelyi Istvánt küldi Brüsszelbe.

Az ATV.hu által közölt levelében Szanyi keményen kiosztja a pártot és vezetőit, egyúttal bejelentette, mozgalmat indít és ha az MSZP-nek szüksége van rá, akkor elnökévé választja. Szanyi Tibor élő halottnak nevezi az MSZP-t, amely politikai kómába esett, az elnököt pedig semmittevéssel vádolja.

“Mi, az MSZP-ben birkák vagyunk!” – egyértelműsíti Szanyi Tibor, aki szerint az MSZP tartósan úgy viselkedik, mint a kanos férfi, aki beleszeret a bárcás cédába, és mindenét odaadja neki.

“Sorra kapom a pártból való kilépésekről szóló üzeneteket, e-maileket, telefonhívásokat. Akik valamennyire érdekeltek az önkormányzati pozíciókban, azok most egyenként is remegésbe fogtak. Kétségbeesett alkudozások kezdődnek, hogy mi nem is vagyunk olyan kicsik. Pedig de”.

Fotó: PestiSrácok.hu
Fotó: PestiSrácok.hu

“Az MSZP évek, évtizedek óta egyre kevesebb politikai kérdést dönt el, következésképpen egyre több dolgunk dől el az idő sodrásában, köztük a sorsunk, szinte tőlünk függetlenül. Ezért hát észre sem vettük, hogy a Bokros-csomag óta szép ütemesen adtuk fel baloldaliságunk több és több tételét, majd váltunk kormányon egy neoliberális konglomerátummá, aztán tartós ellenzékben mára ideológiailag is élő halottá.

Néha kibuggyan belőlünk, hogy “Fizetésemelést!” vagy “Fizessenek a gazdagok!” és hasonlók, aztán a néma csend és mozdulatlanság.

Ma 20-30 emberből jó ha 1 (!) gondolja, hogy szükség lenne az MSZP-re. Anno velünk indult az “orrbefogásos” szavazás kultúrája.

A nyilvánosság platformjain döntően a belső mutyijainkkal, külső alkudozásainkkal jelenünk meg, mások pedig leginkább korrupt bandának emlegetnek minket, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon” – olvasható Szanyi Tibor nyílt levelében.

Eközben a címlapon

Szanyi Tibor nyílt levele teljes terjedelmében itt olvasható.