Létrehozva: 2017.11.10.

Szívszorító szavakkal emlékezett az édesanyja Som Lajosról!

A zenész édesanyja már mindkét gyermekét elvesztette, egyedül unokája és volt menye tartja benne a lelket.

Régóta beteg és alig tud járni Som Lajos édesanyja, Margit néni. Az asszony a mai napig igyekszik ellátni a teendőit, ülve porszívózik, bottal jár, a szívében pedig nem szűnik a szerettei elvesztése miatt érzett fájdalom.

A nyolcvanhat éves asszony már a férjét és mindkét gyermekét eltemette. Lánya kilenc évvel ezelőtt, hosszú hónapok szenvedése után hunyt el, október 30-án pedig fiától is búcsút kellett vennie.

Margit néni évekkel ezelőtt még együtt élt a fiával, ám később már fizikai akadálya volt az együttélésnek.

"Hat-hét éve még együtt laktunk, reggelit készítettem neki, kiszolgáltam."

Nagyon anyás volt, de hát egyszerűen nem tudtam a nyolcvankilós fiamat gondozni.

"Ezért került intézetbe, kórházba, de sohasem panaszkodott" - mondta el a Best magazinnak az idős asszony, aki a hetvenedik születésnapján még meglátogatta a fiát.

"Beával, Nikivel vittünk a tortát. Lalikám akkor még evett pár falatot, de nem volt jól, régóta nem állt már talpra. Erzsike, a felesége is sokat ápolta, mindannyian elkövettünk érte mindent."

Margit néniben most egyetlen unokája, Nikolett, és volt menye, Karda Bea tartja a lelket, velük próbálja átvészelni a fájdalmas napokat.

origo.hu

Európa legnagyobb homokdűnéje elképesztő látványt nyújt - képek

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Óriási a felháborodás emiatt a reklám miatt, már több mint egymillióan látták

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője