Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.03.11.

Drámai részletek Sas József tragikus utazásáról

Még alig ért haza szombat éjjel Thaiföldrõl Sas József felesége, vasárnap reggel máris azonnal férje kórházi ágyához sietett.

Thaiföldre utazott Sas József, ám szokásos téli vakációja közben rosszul lett, kórházba kellett szállítani.

Mint a Bors korábban megtudta, a művész semmit nem bízott a véletlenre, egy igen magas össze­gű és sokféle dologra kiterjedő betegség- és baleset-biztosítást választott. Ennek köszönheti, hogy csütörtök éjszaka egy betegszállító repülőgéppel hozták haza.

A hírek szerint az ázsiai kórházban a kezelésének összege 65 ezer dollárba, vagyis majdnem 18 millió forintba került, ter­mészetesen ezt a biztosítója rendezte. Sas felesége, Zsuzsanna is hazautazott volna a férjével, de sajnos neki nem jutott hely a gépen.

A %RIPOST% megtudta, közben Zsuzsanna sikeresen hazaért Magyarországra, és vasárnap reggel az első útja a kórházba, férje betegágya mellé vezetett. Az intézmény egyik alkalmazottja lapunknak elárulta, Zsuzsanna érezte, hogy rosszul alakul majd ez az utazás.

"Vasárnap reggel óta a férje mellett van. Az ágya mellett ül és mindenben segíti”

– kezdte az alkalmazott, aki többször is szóba elegyedett a barátságos hölggyel.

"Nagyon erős és kedves hölgy, de látszik rajta, hogy nem először történik vele ilyen ijesztő dolog. Azt mondta, szíve szerint nem is utazott volna Thaiföldre, mert a férje már korábban is gyengélkedett. Állítólag a művész úr akart utazni, ő erősködött”

– mondta a kórházi alkalmazott. Ezt a család egyik barátja is megerősítette lapunknak, de az is kiderült, hogy egyedül a feleségének köszönhető, hogy a külföldi kórházi kezelést „olcsón” megúszták.

Ha további részleteket szeretnél megtudni a művész állapotáról, a %RIPOST% hétfői számában elolvashatod!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”