Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.01.06.

Olyat videózott egy férfi a hátsó kertjéből, amit nem kellett volna

Még a sokat tapasztalt kutatók is elképedtek azon a videón, amely még 2017. október 21-én készült a kaliforniai Long Beach egyik házának hátsó kertjébõl. A döbbenetes felvételen olyasmi látható, ami eléggé elgondolkodtató és egyben rémisztõ is. Ha fényes nappal, a legjobb technikával felszerelt és legveszedelmesebb fegyverekkel rendelkezõ nagyhatalom területe felett ilyesmi történhet szinte észrevétlenül, vajon mi zajlik a világ más pontjain?

Szerző Ripost

2017. október 21-én, a kaliforniai Long Beach-en élő egyik UFO-vadász a szokásához híven az eget kémlelte hátsó kertjéből kedvenc teljes spektrumú Canon SX60-as kamerájával. Először csak a távoli fényfoltot vette észre, de amikor ránagyított, elállt a szava. Egy jókora fényes foltból rengeteg kisebb fénypont bukkant elő zsinórban. A kis fénypontok hármasával érkeztek és végig tartották az alakzatot, vagyis egy-egy objektumhoz tartozhattak, amelyeknek háromszög alakja volt, a fények pedig alighanem a csúcsaikon helyezkedtek el.

Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy amit látunk, az egy földönkívüli "anyahajó", amelyet éppen elhagy egy tucat a kisebb háromszög alakú UFO-cirkáló. De mivel "flotta" az operatőr szerint csak az infravörös tartományban látszik, maga az "anyahajó" pedig más spektrumokban is, könnyen lehet, hogy inkább egyfajta kapuról, vagy portálról lehet szó, amelyen át érkeznek az idegenek álcázott járművei.

Az UFO-vadászok már évekkel ezelőtt felfedezték, hogy infravörös kamerával olyan döbbenetes dolgokat lehet látni az égen, amelyeket szabad szemmel nem. Úgy tűnik, ráhibáztak az idegenek álcázásának lényegére. Ha az amatőrök ilyesmit tudnak, akkor vajon mit tudhat az amerikai űrhivatal, vagy a nem hivatalos UFO-figyelő ügynökségek?

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Lencsevégre kapták a Bükkben barangoló medvét

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Készüljön, hamarosan eltűnhet az internet, komoly mágneses vihar éri el a Földet

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NAPI UFÓ

„Csak bámult rám” – Háromméteres UFO zuhant le a család kertjében - Fotó

NAPI UFÓ

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

NAPI UFÓ

Különös formájú UFO szelte át az eget - videón örökítették meg az objektumot

NAPI UFÓ

Földönkívüli invázió? UFO-k lepték el az égboltot, mindenki ledöbbent

NAPI UFÓ

Milyen szándékkal érkeztek? Idegenek űrhajója zuhant a mélybe, eltüntették a nyomokat!

NAPI UFÓ

Kitálalt a Fehér ház volt alkalmazottja: lezuhant UFO-t titkoltak el

NAPI UFÓ

Mindenki látta: UFO lebegett az iskolánál, majd fekete öltönyös alakok jelentek meg

NAPI UFÓ

Halálra rémült: égen keresztülhúzó UFO-t látott egy anyuka, sikerült levideóznia