RETRO RÁDIÓ

Kitálalt a Fehér ház volt alkalmazottja: lezuhant UFO-t titkoltak el

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 05. 02. 20:30

Megdöbbentő információk láttak napvilágot.

A Fehér Ház egykori alkalmazottja nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, ami azt bizonyítja, hogy az amerikai kormány nemcsak, hogy eltitkolt, de fel is újított egy lezuhant UFO-t. 

UFO
 

Chris Mellon még Clinton elnök és George W. Bush alatt szolgált. Egy másolatát hozta napvilágra az egyik magas rangú amerikai kormánytisztviselő jelentéséről. A dokumentum igazolja, hogy még az 1950-es években lezuhant egy földönkívüli űrhajó Arizonában. A tisztviselő nevét azonban titokban tartotta. 

„Egyszerűen az a célom, azzal, hogy ezt a dokumentumot közzéteszem, hogy segítsek másoknak megérteni, miért tartjuk érdemesnek a kormány által letagadott földönkívüli technológiák vizsgálatát” – kezdte Chris Mellon. 

Az 1953 májusában történt kingmani esetben a szemtanúk arról számoltak be, hogy csészealj-szerű tárgyak flottáját látták az égen. Három állítólag lezuhant, az egyik pedig sértetlennek tűnt. 

A 2020 körül készült dokumentumban arra is figyelmeztetnek, hogy az emberek szava elállna, ha megtudnák, amit a kormány már tud. 

(VIA)

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.