Létrehozva: 2019.06.21.

Migráns szexrabszolgákra csaptak le Franciaországban

A kihasznált prostik csak az életfenntartásukhoz szükséges pénzhez jutottak hozzá. A hálózat lebukásáig a stricik valamivel több mint 1 millió eurót utaltak át a hazai fõnököknek.

Négy országra kiterjedő, több mint egy éves nyomozói munka eredményeként a francia rendőrök lecsaptak egy román bűnözők által fenntartott prostitúciós hálózatra – írta a Le Parisien alapján a Maszol.ro.

A bűnszövetkezet Nantes és Rennes városaiban „vert tábort”, ahol emberkereskedelem és pénzmosás is a „portfóliójába” tartozott. Egy lopási ügyben nyomozó rennes-i rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy

az egyik városszéli parkolóban egy autóbuszból gyanúsan sok fiatal lány szállt le. Meglepetésükre alig pár nappal később a lányok már Rennes és Nantes utcáit rótták, ahol aprópénzért árulták testüket.

Az ügyészek által összeállított vádirat szerint a lányok a teljes éjszakát a két város sugárútjain töltötték, majd reggel egy autó összeszedte és közös szállásukra vitte őket, ahol egy madám felügyelt rájuk.

A nyomozók telefonos lehallgatások és megfigyelések révén jöttek rá, hogy a prostitúciós hálózat szálai Romániába vezetnek. Még tavaly márciusban felvették a kapcsolatot romániai partnereikkel, így sikerült azonosítaniuk a klán vezetőit. Kiderült, hogy azok hihetetlen luxusban élnek Romániában...

A hálózat egymilló eurót termelt, a stricik ennyit utaltak haza Romániába. A pénz útján elindulva tudták a rendőrök felgöngyölíteni a teljes hálózatot, beleértve azokat is, akik a parancsokat osztogatták.

„Valóságos szexrabszolgaként dolgoztatták őket” – mondta a Le
Parisiennek a neve elhallgatását kérő ügyészségi forrás. Végül mindkét országban begyűjtöttek minden gyanúsítottat.

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

A franciák elképesztő váddal támadták meg Magyarországot és Szerbiát

ripost.hu

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina