Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.07.03.

Megdöbbentő vallomás: a maffia elől menekült a börtönbe a győri benzinkútrabló

A férfi állítja, a börtönben legalább biztonságban van.

Megkönnyebbült és biztonságban érzi magát a börtönben az a férfi, aki az elmúlt héten paprikaspray-vel kirabolt egy győri benzinkutat. M. Marko azzal magyarázta a tettét, hogy külföldi maffiózók halálosan megfenyegették, mert tartozott nekik. Jelenleg előzetes letartóztatásban van, ügyvédje, dr. Tajti Viktória szerint elfogadta, hogy feltehetően hosszú ideig rács mögött marad.

A szerb–magyar kettős állampolgárságú férfi korábban azt nyilatkozta: az anyagi nehézségei miatt kényszerült ebbe a helyzetbe.

"Lehet, hogy nem ez lett volna a megoldás, de legalább még élek. Mondjuk úgy, ezzel a saját és a családom életét is megmentettem. Becsületes embernek tartom magam, világéletemben sportoló voltam" – mondta a testépítő Marko, aki először tankolt a töltőállomáson, ezt követően támadt rá a pénzszállító autóra várakozó két alkalmazottra.

"A védencem állítása szerint nem tervezte el előre a rablást, az egyik ott dolgozótól kért segítséget a tankoláshoz, ekkor látta meg a pénzeszsákokat – kezdte dr. Tajti Viktória. – Mielőtt az élettársával összeköltözött volna, nem túl jó környéken lakott, megszokta, hogy mindig volt nála paprikaspray, amely a hatályos jogi szabályozás szerint nem minősül fegyvernek. Ezzel fújt be abba a konténerbe is, ahol ketten várták a pénzszállító autót. Miután sikerült a zsákokat felkapnia, az ablakon keresztül menekült el, az egyik ott dolgozó ugyanis próbálta zárva tartani az ajtót" – folytatta a férfi ügyvédje, hozzátéve: Markót menekülése közben az egyik benzinkutas követte, végül szem elől tévesztette.

A férfi ezt követően adhatta át a milliókat a maffiózónak, majd besétált a rendőrségre.

"Nem látott más kiutat a helyzetéből. Beletörődött abba, hogy egy ideig biztosan börtönben lesz, ahol jelenleg biztonságban érzi magát" – mondta dr. Tajti Viktória. 

A Blikk megtudta, hogy a férfi családja egyelőre nem kér személyi védelmet, mivel nem érzik magukat veszélyben a korábbi fenyegetések miatt. Szerbiában él az édesanyja és több testvére is, őket próbálta korábban anyagilag támogatni. Mivel az édesanyja beteg, valamint nincs érvényes útlevele, ezért még nem tudott Magyarországra utazni. Marko a párjával egy Győr melletti településen élt, a lap információi szerint a lány kedden már meglátogathatta a börtönben. Sikerült elérniük a férfi barátnőjét, ám ő nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt