Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.06.08.

Ilyenek George Clooney ikrei

A színész-rendezõ édesapja boldogan mesélt újszülött unokáiról, akiket röviddel a szülés után láthatott is.

A világon több milliónyi rajongó várja lélegzetvisszafojtva, hogy megérkezzen az első fotó Amal és George Clooney ikreiről. Ám egyelőre - a szülőkön kívül - még csak három embernek adatott meg az a szerencse, hogy láthassák őket. Amal anyukájának, és a Clooney nagyszülőknek.

George apja, Nick pedig el is árulta, hogy milyenek a picik. A 83 éves egykori újságíró szerint Ella és Alexander az apukájuk sötét haját, valamint az orrát örökölték. És természetesen mindketten gyönyörűek, ami egy nagypapa szájából nem meglepő kijelentés.

Nick és neje, Nina szinte azonnal láthatták a kedden született ikreket, George ugyanis felhívta őket Skype-on a kórházból, és megmutatta a babákat a boldog nagyszülőknek. Az idősebb Clooney azt is elárulta, hogy Amalt látszólag egy kicsit sem viselte meg a szülés, hiszen alig két órával később már vígan trécselt velük a telefonban, és egyáltalán nem tűnt kimerültnek.

 

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

hirtv.hu

Lencsevégre kapták a Bükkben barangoló medvét

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria