Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.04.23.

Figyelmeztette a jósnő, rákkal műtötték a magyar modellt

Egy szeánsz alkalmával alapjaiban rendült meg Rábaközi Andrea élete. A gyógyulás csak azután jött, hogy a betegség lelki hátterét feltárták.

A gyönyörű modell, Rábaközi Andrea bevallotta, amikor sorra érték a fotózások, akkor is szakított időt arra, hogy jósnőhöz menjen. Egy ilyen szeánsz alkalmával azonban alapjaiban rendült meg az élete..."Az egyik kártyavetéskor kiderült, hogy gyulladás van a szervezetemben. Valami nőgyógyászati téren nincs rendben. Hittem benne, ezért elmenem orvoshoz" - mesélte a Borsnak Andrea.

"Idősebb dokim volt, aki azonnal műteni akart, mert P4-es lett a citológiám. Akkor ez egyértelműen rákot jelentett. De én inkább elmentem egy másik orvoshoz, aki nem akart azonnal műteni. Méhszájsebem volt, leégették, de rosszabb lett, így végül nem úsztam meg a szikét. Méhnyakrákkal műtöttek, igaza lett az első orvosnak.

Három hét múlva a citológia alapján azt mondták, nagyobbat kellett volna kivágni vagy kipakolni, de mivel még nem szültem, az szóba sem jöhetett. Újból műteni akartak, de azt már nem vállaltam. Agykontrollal kezeltek, majd egy sminkes ajánlott egy parapszichológust, aki hipnózisban gyógyított. Nagyon gyorsan, fél év alatt rendbe jöttem."

A parapszichológussal a betegség lelki hátterét tárták fel. Kiderült, Andi nem akart felnőni, kislány akart maradni, jobban megélni a gyermekkort. Andi azóta jól érzi magát, de rendszeresen jár szűrésre, és erre biztat mindenkit.

origo.hu

Azahriah miatt nem lehet európai kupadöntő Budapesten?

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria