Létrehozva: 2018.10.06.

Fantomképekkel keresi az eltűnt villanyszerelőt a családja

A férfi felesége és lánya az emberek segítségét kéri, hogy a március végén eltûnt Mácsik Zoltán végre hazakerüljön!

"Sosem adjuk fel a keresést" – mondta a %Ripost%-nak Mácsik Zoltánné.

Mint lapunk megírta, március 31-én egy találkozót beszélt meg a Mácsik Zoltán villanyszerelővel az azóta gyanúsítottként őrizetbe került É. Imre egy abdai benzinkúton, ahol állítása szerint megadta volna a férfinak a tartozását. Ám a villanyszerelőt akkor látták utoljára, azóta nyoma veszett. Mint kiderült, az eltűnt egyik holmiját is megtalálták a férfinél, akit egyébként összefüggésbe hoztak egy másik villanyszerelő évekkel ezelőtti eltűnésével is.

„Továbbra is hiszünk abban, hogy szeretett férjem, a lányom édesapja életben van, és arra vár, hogy mi megtálaljuk őt és segítsünk visszanyerni a szabadságát. Mivel eltűnése óta több mint fél év telt el, fel kellett ismernünk azt a tényt, hogy külseje jelentősen megváltozhatott. Gondolunk itt arra, hogy hajának, arcszőrzetének ápolására nem volt lehetősége, illetve akár 10 kilót is veszíthetett testsúlyából. Ez pedig a vele esetlegesen kapcsolatba kerülők számára megnehezíthetik vagy lehetetlenné tehetik az ő felismerését, ha kizárólag a Mácsik Zoltán eltűnése időszakában készített fotók alapján ismerik őt. Ezért egy grafikusművésszel fényképek alapján elkészítettük az alábbi grafikákat, amelyek Mácsik Zoltánt hosszú hajjal és arcszőrzettel, illetve vékonyabb, lefogyott arccal ábrázolja.

Csak remélni tudjuk, hogy két jelentős részben a képzeleten alapuló művészi rajz segítséget nyújthat ahhoz, hogy Mácsik Zoltán mai állapotában felismerhető legyen, azok számára, akik találkoznak vele, és így közelebb kerülhetünk az ő hollétének kiderítéséhez – közölte lapunkkal a család.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra