Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.07.23.

Edzői papír nélkül is Gera Zoltán a legjobb választás

Óriási megtiszteltetés érte Gera Zoltánt. Az idén visszavonult labdarúgót választotta egyik segítõjének Marco Rossi új magyar kapitány.

Gera Zoltán lett Marco Rossi szakmai stábjának egyetlen magyar tagja. Az utóbbi két év évtized egyik legjobb magyar labdarúgóját az olasz szakember úgy választotta ki, hogy az idén nyáron visszavonult legendának még edzői papírja sincs. Gera ugyan elkezdte az MLSZ-ben a képzést, de egyelőre nem fejezte be tanulmányait.

Kinevezése így is teljesen érthető, hiszen ki tüzelhetné, motiválhatná jobban a fiatal magyar játékosokat, mint az egész világon megbecsült Gera. A 39 éves sztárnak ez is lesz az elsőszámú feladata, miközben tanulhat is Rossitól.

"Teljesen más lesz edzőként visszajönni a válogatottba, mint játékosként. Bár a Fradinál már elkezdtem a munkát, de itt biztos kell majd idő, hogy megszokjam a körülményeket... A játékosok talán eddig is odafigyeltek arra, amit mondtam a pályán vagy a pályán kívül, úgyhogy ebből a szempontból szeretnék minél nagyobb hasznára lenni a stábnak és a csapatnak" – nyilatkozta a szövetség honlapjának Gera, aki a világbajnokság alatt tévés szakértőként is bebizonyította, a pályán kívül is ért a focihoz.

Gera 2002 és 2017 között 97 alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban, s összesen 26 gólt szerzett. A fénypont a 2016-os Eb volt, ahol a portugálok ellen szerzett találatát a torna legszebb góljának is megválasztották. Mostantól rajta is múlik, hogy a csapat ott lesz-e a 2020-as, Budapesten is megrendezett kontinenstornán.

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket Rómában - videó

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Terpesz a bárpulton, Ronaldo exe miniszoknyában tárta szét meztelen combjait

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony