Létrehozva: 2019.10.02.

Szereted a sütőtököt? Így készíts belőle mennyei vacsorát!

A hummusz egy csoda, pillanatok alatt összeállítható szendvicskrém, előétel vagy vacsora, amit mindig kedvünk szerint gazdagíthatunk. Filléres, finom és egészséges, most például sütőtökkel készítettünk el.

SÜTŐTÖKÖS HUMMUSZ

Hozzávalók:

  • 1 konzerv csicseriborsó
  • 30 dkg sült sütőtök
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál szezámmagkrém
  • 2-3 evőkanál olívaolaj
  • 1/2 citrom leve
  • 1 teáskanál őrölt római kömény
  • só, bors
  • Elkészítés: A csicseriborsót szűrjük le, tegyük turmixgépbe és adjuk hozzá a sütőtököt, a fokhagymát, a citrom levét, a tahinit és az olívaolajat, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük római köménnyel, majd keverjük pépesre. Kóstoljuk meg, és még ízlés szerint adjunk hozzá fűszert vagy olajat, citromlevet. Jót tesz neki, ha áll 1-2 órát, az ízek jobban összeérnek. Aprított petrezselyemmel, szezámmaggal meghintve tálaljuk. Pitával vagy pirítóssal kínáljuk.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

    origo.hu

    Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

    borsonline.hu

    Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

    magyarnemzet.hu

    Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

    metropol.hu

    „Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

    hirtv.hu

    A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

    origo.hu

    Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

    travelo.hu

    Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

    ripost.hu

    Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    ripost.hu

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -