A fiatal énekesnek határozott véleménye van az állatvédelemmel kapcsolatban. Ő is szeretné, ha szigorítanának az ide vonatkozó törvényeken.
Varga Viktor ugyan új szintre emelete az önmegvalósítást az utóbbi években és rendre tesz valamit, ami sokaknál kiveri a biztosítékot, de az extrovertáltság mögött magvas gondolatok bújnak meg.
Varga Viktor már válaszolt az Állatvédelmi konzultáció 13 kérdésére (Fotó: Ripost / Markovics Gábor)
Viktor rengeteget gondolkodik az őt körülvevő világ mindenkit érintő fontos kérdésein, így az állatvédelmen is. Ezért is örült a napokban elindított állatvédelmi konzultációnak, ami 13 fontos kérdést tesz fel a témával kapcsolatban. Viktor azon a véleményen van, hogy szigorítani kell az állatvédelmi törvényeket és ki kell emelni a társadalomból az állatkínzókat. Erről a LifeTV stúdiójában beszélt, ahol az Ébredj velünk! vendége volt még szerda reggel.
Íme a kérdések:
Egyetért-e azzal, hogy az állatmenhelyek és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek működését továbbra is rendszeres pályázati forrással segítse Magyarország Kormánya?
Egyetért-e azzal, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyermekkorban indokolt elkezdeni?
Egyetért-e azzal, hogy a hatóságok minden rendelkezésre álló eszközzel, szigorúan lépjenek fel a nem megfelelő állattartás ellen?
Egyetért-e azzal, hogy egy országos ivartalanítási programnak kiemelt szerepe lehet a kóbor kutyák számának csökkentésében?
Egyetért-e azzal, hogy a kóbor kutyák befogásának jogi alapját meg kell reformálni?
Egyetért-e azzal, hogy az állatok sérelmére elkövetett cselekmények miatt indított eljárásban a bántalmazott állatok sorsa mielőbb rendeződjön?
Egyetért-e azzal, hogy a „három csapásként” ismert büntetőjogi szabályozás mintájára szigorúbban kell büntetni azt, aki többször is állatkínzást követ el?
Egyetért-e azzal, hogy a tiltott állatviadalon való részvétel büntetést vonjon maga után?
Egyetért-e azzal, hogy szükséges a bántalmazást elszenvedő haszonállatok (pl.: ló, szarvasmarha) részére ideiglenes haszonállattartó telep létrehozása?
Egyetért-e azzal, hogy az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanács működését a társadalom számára ismertebbé kell tenni, feladatkörét felülvizsgálni, a szükséges mértékben bővíteni kell?
Egyetért-e azzal, hogy a pirotechnikai eszközök használatának engedélyezését szükséges megreformálni annak érdekében, hogy az ember környezetében élő állatok nyugalmát ne zavarják, és a környezetet kevésbé szennyezzék?
Szükségesnek látja-e a Nemzeti Állatvédelmi Program megújítását és egyidejűleg egy hosszú távú állatvédelmi tervezet kidolgozását?
Szükségesnek tartja-e, hogy hazánkban a cirkuszi vadállatok szerepeltetése betiltásra kerüljön?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.