Létrehozva: 2019.11.26.

Január végén költöznek, végre felépült Kulcsár Edina és Csuti otthona!

A házaspár jövő év elején már az új házban élhet, aminek a felépítése éveken át csúszott Csuti különböző építési ötletei miatt.

Csaknem teljesen készen áll a költözésre Kulcsár Edina és Csuti otthona! A házaspár életük egyik legizgalmasabb szakaszát éli meg: második gyermeküket várják, nagyjából két hónapon belül pedig beköltözhetnek az új házukba.

Fotó: Markovics Gábor

A kertes családi házat két éven át építtették, ám sokkal hamarabb is készen lehettek volna vele, ha Csuti a munkája során nem változtatja meg sokszor a döntéseit. A TV2-n futó, Szépítők című műsor házigazdájaként ugyanis olyan tippeket lesett el, amiket a saját otthonában is mindenképpen szeretett volna kivitelezni.

„Mindig hétfőnként forgattunk, ezért sokszor már a hét elején jeleztem a szakiknak, hogy megint módosítunk a házon. Például a négy évszakos teraszfedésünk is egy ilyen ötletből született, aminek köszönhetően a nappalink meghosszabbodott” – mondta el a Ripost-nak Csuti, aki nem aggódik, Edinával ugyanis nem sietnek sehova.

„Szerencsére nem albérletben élünk, ezért ráérünk, bár szeretnénk, ha a kislányunk már oda érkezne, ezért a január végi költözést reálisnak tartjuk” – árulta el a boldog apuka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát