Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.03.13.

Magyar sztárok döntötték el, melyik norvég énekes megy az Eurovízióra!

Molnár Ferenc Caramel és A Dal tavalyi gyõztese, Freddie is Oslóba utazott a megmérettetésre.

Hétfőn a Petőfi Rádió reggeli műsorának vendége volt Freddie. Az énekes Oslóból a norvég nemzeti dalválasztó show-ról érkezett haza. Õ tolmácsolta ugyanis a Duna Televízió szakmai zsűrijének pontjait a Melodi Grand Prix 2017 döntőjében. A norvég dalválasztó érdekessége, hogy meghívásos alapon más országok szakmai zsűrijei is pontozzák a műveket, idén Magyarországon kívül többek között Málta, Svédország, Ausztria és Németország is szavazott.

A norvég műsor sajátossága a nemzetközi zsűri. Attól féltem, hogy tíz ország tíz felé fog szavazni, de hasonlóan gondolkodtak a különböző országok ítészei

- mondta az énekes a Talpra magyarban, aki azt is elárulta, hogy a norvég műsorvezetők magyarul köszöntek neki, ő mégsem értett a szavaikból semmit.

"Fogalmam sem volt, hogy mit próbáltak mondani. Megkértem őket, hogy az adás alatt maradjunk inkább az angol köszöntésnél” - mondta Freddie a Talpra magyarban, aki hozzátette, nagyon várja a versenyt.

"A JOWST - Grab The Moment című száma képviseli majd Norvégiát Kijevben. Egy kellemes, egyáltalán nem megosztó dal nyerte a válogatót. Külön öröm, hogy a magyar zsűri favoritja kapta a legtöbb szavazatot a nézőktől is. Izgalmas lesz a kijevi Eurovíziós Dalfesztivál, már csak amiatt is, mert Rátonyi Kriszta mellett szakkommentátorként veszek részt a versenyen. Így olyan kulisszatitkokat tudok majd megosztani a kedves nézőkkel, amiket csak a fellépők élnek át. A versennyel kapcsolatban nem mernék tanácsot adni Pápai Jocinak, de a tapasztalataimat szívesen megosztom vele, ha kéri.

Egyébként nem kell őt félteni, ha olyan remekül énekel kint is, mint A Dalban, akkor nem lesz baj.

 – mondta Freddie, aki szerint egyáltalán nem hátrány, hogy Joci dala, az Origo magyarul fog szólni.

A magyar szakmai zsűri tagja volt Caramel is, aki alig állt fel A Dal zsűriasztala mögül, újabb kihívással találta szembe magát. Õ is részt vett a norvég válogató dalainak pontozásában.

„Érdekes volt belelátni abba, hogy a norvégok milyen dalokat neveztek a saját nemzeti válogatójukba. Ahogy azt a skandináv popzenétől elvárhatjuk, rendkívül sok színvonalas alkotást hallottunk, de a JOWST dala ezek közül is kiemelkedett” – mondta Caramel.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

A rajongók úgy bevédték Magyar Péter tévedését, mintha csak nem volna holnap – „Tóni” pedig kér egy kávét

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoltán átlépett egy határt! Nincs visszaút

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria