Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.06.09.

Ezért vált el a magyar sztárpár

A színésznõ õszintén mesélt arról, hogyan élte meg az elmúlt másfél év nehézségeit, és hogy miért hagyta el csalfa párját.

Pár hónappal ezelőtt robbant a hír, hogy az ismert házaspár 21 év után külön utakon folytatja, sőt Darvasi Ilona már másfél éve elköltözött Nemcsák Károlytól. A feleség meglepő módon reagált válásuk hírére, de elismerte, valóban ő vetett véget kapcsolatuknak.

Ilona viszont minden jel szerint már túl van a kezdeti nehézségeken, és teljes mértékben le tudta zárni a múltat – írta meg a Story magazin.

Sok nő inkább marad egy méltatlan kapcsolatban, csak hogy ne legyen

egyedül, de ezt nem szabad.

"Tudni kell továbblépni. Ez nem bátorság kérdése. Ehhez önbecsülés kell, hogy egy nő azt érezze, ő is ér annyit, mint egy férfi. Ha a társam életformája nem egyezik az én értékrendemmel, akkor azt nekem nem kell elviselnem" - nyilatkozta Ilona, aki mellett gyerekei végig ott álltak a nehéz időkben. A háromgyerekes anyuka mégsem szeretné, hogy függjenek tőle, amit egy meglepő kijelentéssel magyarázott.

Sokat vagyunk együtt, ugyanakkor igyekszem úgy élni, hogy ne telepedjek rájuk, hiszen felnőtt emberek. Azt is tudom, hogy bármelyik pillanatban meghallhatok, és akkor ugyanúgy kell továbbélniük nélkülem.

"Én pedig csak akkor vagyok jó anya, ha mindezekre felkészítem őket. A munkában is így van: kiváló szakemberekkel veszem körül magam, ha bármi történik, azt a színházban ne érezzék meg" - jelentette ki a színházigazgató, majd hozzátette, sikereit nagy részben szikla szilárd elveinek köszönheti.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria