Létrehozva: 2020.04.18.

Az Exatlon legújabb kiesője sem tud hazatérni a családjához

Továbbra is Dominikán maradnak az utóbbi hetek kiesői a járványhelyzet miatt.

Mivel a Bajnokok 10:8-ra nyerték a végjátékot, ezért péntek este két Kihívónak kellett összemérnie az erejét a párbajban. Az újonnan érkező Herceg Alex automatikusan került a kiesés szélére, ugyanis neki volt a leggyengébb a statisztikája. Ellenfelét Bogi választotta ki, aki hosszas vívódás után hallgatott a csapatára, és egyetlen támaszát, Deres Ádámot küldte Alex ellen. Végül azonban csalódnia kellett, ugyanis Ádi maradt alul a párbajban.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„A lelkem az súgta, hogy nekem most párbajoznom kell, és utólag sem bántam meg ezt a döntést. A felajánlott medálokat sem fogadtam el, mert szerettem volna egy korrekt párbajt. Alex megérdemelte, hogy fair playben mutathassa meg, mit tud, hiszen nehéz helyzetben volt, hogy ilyen későn csöppent bele a játékba. Nagy lelki vívódás volt nekem a párbaj, ezért az ügyességi feladatoknál sokszor nem is tudtam jól koncentrálni” – kezdte a Ripost-nak Ádi. A Kihívó Cservenák Alexához és Csibi Gergőhöz hasonlóan a járványhelyzet miatt nem tud hazautazni a családjához. Ennek ellenére próbál pozitívan állni a kialakult helyzethez, hiszen rengeteg szép élménnyel gazdagodott a játék alatt.

„Sokan azt gondolhatják, hogy a kieséssel nagyon szomorú lettem, és részben szomorú is vagyok, de nagyon hálás vagyok azért, hogy az Exatlon részese lehettem, és ezekkel az élményekkel gazdagodtam. A verseny ezen szakaszában szerintem nem szégyen kiesni. Az biztos, hogy sokkal nagyobbra fogom majd értékelni az otthoni dolgokat. Nagyon hiányzik a családom, a barátaim és a csapatom. Várom, hogy hazamehessek hozzájuk!” – fogalmazott Ádi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor