Létrehozva: 2021.02.27.

Ők már biztosan bejutottak A Dal 2021 döntőjébe

Február 27-én este tíz előadó lépett fel A Dal 2021 első elődöntőjében. Közülük csak négyen juthattak be a március 13-i döntőbe.

Szerző ripost

Szombaton este A Dal 2021 első elődöntőjében tíz produkciót hallhattak és láthattak a nézők, de nem az eddig megszokott formában. A versenydalokat ugyanis áthangszerelve, akusztikusan adták elő a versenyzők.

Fotó: MTVA

A verseny menete kicsit eltért az eddigiektől. A zsűri pontjai alapján az első 3 helyen álló produkció került automatikusan a március 13-i döntőbe, és a negyedik továbbjutóra a nézők voksoltak.

A tíz fellépő közül a zsűri szavazatai alapján automatikusan továbbjutott három versenyző: BariLaci, Katona Petra és a Kaukázus.

A nézők szavazatai alapján Mudfield jutott tovább.

A Dal 2021 év felfedezettjét is kihirdették az este: a díjat a döntőbe is bejutó Katona Petra zsebelhette be!

Jövő héten, a második elődöntőben újabb tíz produkciót láthat a közönség a Duna Televízió műsorán. Hamarosan pedig kiderül, kié az idei év legjobb dala!

 

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői