LOVE

Összejött az Exatlon két sztárja? Kitálalt a Kihívó

Pap Dorka és Flórián Sándor között sokszor izzott a levegő. Most fény derült az igazságra!
  • Szerző: RIPOST

Korábban a nézők is kiszúrták, hogy talán több is lehet az Exatlon két sztárja, Pap Dorka és Flórián Sándor között. A találgatások akkor kezdődtek el, amikor az egyik győztes futam után a fiatal lány az extűzoltó nyakába ugrott. Az intim pillanatot természetesen rögzítette a kamera, a nézőknek pedig több sem kellett: kitört a kommentháború!

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Most azonban, hogy Flóri kiesett a versenyből, elárulta, mi van közte és a 18 éves Dorci között.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Dorci egy nagyon aranyos és ügyes lány, de emellett 18 éves és nagyon törékeny. Neki sok támogatásra van szüksége! Úgy éreztem, hiányzik neki a családja, ezért sokszor volt magányos, és az is előfordult, hogy sírt emiatt. Én csak próbáltam neki minden támogatást megadni, ami tőlem telt. Próbáltam vele megértő lenni, tanácsokkal ellátni és egy kicsit ápolni a lelkét. De igazság szerint a legkisebb húgom 19 éves, úgyhogy én inkább úgy tekintettem rá mindvégig, mintha a kishúgom lenne„- mondta a TV2 kamerája előtt Flóri, ezzel pedig pontot tett a találgatások végére.

És ezeket olvastad már?