tóth gabi
Halastyák Fanni és Szlépka Armand tavaly szakítottak, azonban az énekesnőre időközben rátalált a szerelem. Nemazalány választottja egyébként ismét egy villalakó lett...
Nemazalány, vagyis Halastyák Fanni alig pár hónapja szakított kedvesével, Szlépka Armanddal, mindez pedig a Párharc sajtótájékoztatóján derült ki. Az egykori szerelmespár ugyanis még együtt vágott neki a műsornak, de időközben rájöttek, hogy ez nem fog működni köztük, úgyhogy amellett döntöttek, hogy végleg lezárják a kapcsolatukat. Később aztán kiderült, hogy a showműsor egy komoly próbatétele volt a románcuknak, hiszen a forgatások előtt egyszer már szakítottak, de azt remélték, megmenthetik még, ami köztük van. Sajnos nem így lett...
Armand a Párharc műsora után elmondta, hogy volt egy pont a forgatáson, mikor nagyon mélyen voltak Fannival, és egyébként be sem vágták ezt végül a készítők. Mint kiderült, akkor egyértelművé vált volna mindenkinek, hogy valami nincsen rendben köztük.
Eljött a játék vége, szakítottunk, megpróbáltuk még egyszer, és a szakításunk az most úgy csúcsosodott ki, hogy újra megvolt a nagy szakítás, ez a végleges. Ez egy végső próbatétel volt, reméltük, hogy jól fog elsülni. Próbálkoztunk, de sajnos így sikerült
– fogalmazott Armand a szakításukat követően, majd hozzátette:
„Volt egy pont, ami nem került adásba, az a kapcsolat szempontjából nekem egy végpont volt. Amikor Stohl Andris azt kérdezte, hogy egy tízes skálán mennyire szeretjük egymást, én ott azt mondtam, erre nem szeretnék válaszolni. Elég nagy mélypontokat éltünk meg ott. Veszekedés is volt ezután” – mondta.
Nos, úgy tűnik, hogy tényleg nincs visszaút már, ugyanis Fanni szíve ismét foglalt, ráadásul nem akárki rabolta el a szívét.
Ha valaki lemaradt volna róla, neki gyorsan eláruljuk, hogy Fanni volt kedvesét a Való Világban ismerhette meg az ország, pont úgy, mint új barátját is. A friss lovagot egyébként Fenyvesi Barnának hívják, akit az említett műsor 11. szériájának szívtiprójaként ismert meg az ország, ugyanis szinte az összes villalakó lánnyal kavart a műsor során. Fanni szerencsére efölött szemet tudott hunyni a jelek szerint, illetve az is lehet, hogy Barna letett Casanova szerepéről.
Kapcsolatukat egyébként az Instagram-oldalukon jelentették be, s mikor máskor, mint nőnapkor.