LELKIZŐ

Drámai vallomást tett a Viszkis rabló

Ambrus Attila pár hete tért haza Ázsiából, ahol részt vett a TV2 ősszel startoló valóságshow-jában. A hosszú hetek alatt egyre csak érlelődött benne a gondolat, hogy ideje belevágni a gyermekvállalásba.
  • Szerző: Buster

Igen ám, de rögtön jött a villámcsapásszerű gondolat: mit mond majd gyermekének a saját múltjáról?

Alighanem ritkaság, hogy egy börtönt is megjárt, a világ minden szabályára fütyülő bűnöző teljesen megváltozzon. Nos úgy tűnik, évtizedes büntetése ellenére Ambrus Attilának sikerült a nulláról újrakezdve felépíteni egy becsületes, dolgos életet.

Két évvel ezelőtt egy ősmagyar szertartás keretében vette el barátnőjét, a nála 20 évvel fiatalabb Rékát. Esküjüket vérszerződéssel pecsételték meg. A pár egy éve költözött be vidéki otthonába, ahol már minden készen áll a gyermekvállalásra. Attilát ugyanakkor ebben a kérdésben is kísérti a múlt. Tudja, eljön majd a pillanat, amikor olyasvalakinek -  a gyermekének - kell majd színt vallania, aki előtt nem köntörfalazhat.

Szeretnénk gyereket, ez nyilvánvaló.

Mint ahogy az is, hogy elgondolkodtam, és egy kissé félek is a pillanattól, hogy mit mondok majd a lányomnak, vagy a fiamnak arról, hogy ki volt az ő édesapjuk? Nyilván nem arra gondolok, hogy egy fazekasmester, aki a műveivel járja az országot, vásározik és fesztiválozik …”

- mesélte a %% napilap szerdai számában Amrus Attila, aki azt is elárulta, mi a terve, ha szembetalálja magát a kényes kérdéssel. Attila, öt évvel ezelőtti szabadulása óta, a rácsok mögött szerzett egyik szakmájából, a keramikusmesterségből él. Vidéki otthonában kialakított saját műhelyében dolgozik. Hétvégén a szlovákiai Kürtön, majd Siófokon és persze a szokott helyén, Balatonbogláron kínálja portékáit.

És ezeket olvastad már?