LELKIZŐ

Szerző Doris

Létrehozva: 2024.04.25.

„Nagyon nehéz ez most nekünk” – megszólalt a TV2 kilakoltatott sztárja

Farkas Sándor Lajos évekekel ezelőtt egy jelzáloggal teli lakást örökölt a szüleitől. A TV2 sztárjának a nehéz időkben is a megoldáson jár az esze.

Nagyon nehéz helyzetbe került, mégis tele van reménnyel a Sztárban Sztár leszek! első szériájából megismert énekes, Farkas Sándor Lajos. A TV2 fiatal sztárja évekkel ezelőtt megörökölte azt a hatalmas, 280 négyzetméteres szigetszentmiklósi házat, amelyben halálukig a szülei laktak, és amit tetemes jelzálog terhelt.

Farkas Sándor Lajos TV2
Kilakoltatják a TV2 sztárját. (Fotó: TV2)

A végrehajtók nem kevesebb mint 89 millió forintot követeltek a fiatal énekestől, aki sokáig próbálta eladni a házat. Ám bárhogy is próbálkozott éveken át, csak nem kopogtatott az új tulajdonos, pedig Lajos még a vételárat is lejjebb vitte.

A végrehajtók egészen 2024. áprilisáig vártak, majd a napokban meghozták azt a döntést, amitől Farkas Sándor Lajos mindig is rettegett, és ami Damoklész kardjaként lebegett a feje felett.

Költöznie kell a TV2 fiatal sztárjának

A jogerős döntés értelmében az énekesnek és családjának rövidesen kötelező elhagyni az ingatlant, és Lajos többet nem térhet vissza azok közé a falak közé, ahol felnőtt.

A Ripost elérte a fiatal énekest, aki elmondta, a ház végül egy árverésen elkelt, ráadásul jóval magasabb áron, mint amennyiért ő azt annak idején meghirdette. Ám sajnos a család tagjai még így sem nyugodhatnak meg teljesen.

Egyelőre várunk. A ház, ahol felnőttem végül 56 millió forintért kelt el, egy ingatlanos cég vette meg, akik szintén tovább fogják adni, vélhetően még magasabb áron. Én egyébként annak idején 48 millió forintért hirdettem, de akkor nem tolongtak érte.

Lényeg, hogy most maximum kilencven napunk van a költözésre, és ezt nagyon nehezen élem meg. Hiszen ezek között a falak között nőttem fel és itt haltak meg a szüleim

kezdte a Ripost-nak a Sztárban Sztár leszek! énekese, akinek a helyzetét tovább nehezíti, hogy jelen pillanatban több generáció lakik az elárverezett házban, ám arra nagyon kevés az esély, hogy együtt tudnak majd maradni.

Én a párommal költözöm, és mivel Budatétényben dolgozom könyvelőként, így a környéken szeretnék új otthont találni.

Nagyon nehéz ez most nekünk, de bízom benne, hogy hamar túl leszünk ezen az időszakon, és talán meg is erősödünk, mint család

mondta bizakodva Farkas Sándor Lajos.

A Sztárban Sztár leszek! énekese a neten kért segítséget

Farkas Sándor Lajos a Facebookon is közzétette a kilakoltatást szomorú tényét, és az ismerősöktől kért segítséget.

„Sajnos eljött a pillanat, amikor elveszik tőlem és családomtól az otthonunkat, azt a házat, ahova születtem, ahol nevelkedtem, és amit a drága szüleim két kezükkel építettek, és amiért egy egész életen át szenvedtek. 

Dühös vagyok, de megoldást kell találnom.

Kérem a segítségeteket, kiadó kertes házat keresünk, ami legalább 3 szobás, Szigetszentmiklós és környékén. 4 felnőtt és egy kiskorú költözne. Megosztásokat köszönöm”

fogalmazott a Facebook-bejegyzésében Lajos.

 

origo.hu

Verőcei hajóbaleset: ezekben hibázhatott a motorcsónak vezetője

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

life.hu

Katalin hercegnéről szomorú hírek láttak napvilágot: súlyosabb lehet a baja, mint Károlynak

hirtv.hu

Putyin megszólalt Volodimir Zelenszkijről

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

lakaskultura.hu

Az ezerarcú tyúklábminta: mindenhol elegánssá teszi a teret

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

ripost.hu

Kiszel Tündét Brad Pittbe karolva kapták lencsevégre - Fotó

ripost.hu

Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

„Darabokra tört engem" - Céline Dion már csak a csodában bízhat, együtt sírtak vele a rajongói

LELKIZŐ

"Sokat adott nekem!" – Tóth Gabi üzenete mindenkit meghatott

LELKIZŐ

Felfoghatatlan: Megcsúszott a fürdőszobában és meghalt a népszerű zenész

LELKIZŐ

Gyász: családja körében elhunyt a világhírű színész