Létrehozva: 2021.07.28.

Árpa Attila kitálalt: elmondta, mit él át a családja a drogvád miatt

Árpa Attila ellen kedden vádat emelt az ügyészség a kábítószerrel kapcsolatos ügye miatt. A színész most elmondta, hogyan érinti mindez a családját.

Árpa Attila nem érti, miért emeltek vádat ellene. A színész a Tények Plusz kamerái előtt reagált az őt ért döntésről, ugyanis állítása szerint a médiából értesült a fejleményekről.

„Vádat emeltek ellenem. Fontos, hogy minden egyes lépésről legyen egy sajtóközlemény...” – ironizált. „Olyannyira, hogy a sajtóközlemény fontosabb, mint hogy magát a vádlottat vagy az ügyvédjét értesítsék, mert a mai napig nem kaptunk semmiféle értesítőt” – mondta el a Tények Plusznak Árpa Attila.

Árpa Attila börtönbe is kerülhet
Fotó: Bors

A színész továbbra is ártatlannak vallja magát, főleg azért, mert a házkutatás során semmit nem foglaltak le tőle. Azt is elmondta, a családját, szeretteit miként érinti a kellemetlen ügy.

„A családom, szűk baráti köröm, ismerőseim ismernek, tudják, milyen vagyok, mi az igazság. Csak rázzák a fejüket, nem értik, hogy miért kellett idáig egyáltalán eljutni, hogy vádat emelnek ellenem. A hátteret ők sem értik” – fogalmazott.

Árpa Attilában vannak kérdőjelek, főleg azért, mert az ügy főnyomózója a barátnője volt osztálytársa, akivel rendkívül rossz viszonyban voltak.

A Tények Plusz videóját itt tekintheted meg:

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője