Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.06.21.

Erre senki nem számított: felmentették Győzikét

Végre lezárult a showman négy éve húzódó pere.

A hatóság szerint sem adót nem csalt Gáspár Győző, és édesapja cégének pénzét sem sikkasztotta el. A Romantic együttes frontembere ellen költségvetési csalás és sikkasztás miatt nyomozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. 

De a héten kézhez kapott határozat szerint az énekes semmiben nem bűnös. Többek közt azzal vádolták Győzikét, hogy az édesapja érdekkörébe tartozó egyik cég számlájáról 50 millió forintot vett ki, majd nem adózott utána. Most kiderült, a vádak nem állták meg a helyüket, ami azt is jelenti, hogy az időközben sikkasztás miatt is indult büntetőeljárást ebben a bűncselekményben megszüntetik.

Ennyi megaláztatás és bántás után végre győzött az igazság. Most mindenki megtudja, hogy én tényleg nem vagyok bűnöző, nem tettem semmi rosszat

– mondta a Blikk napilapnak Győzike. - Mindenki azt kérdezi tőlem, boldog vagyok-e a döntés hallatán, de megmondom őszintén, még nem merem elhinni. Annyi bántás, támadás ért minket, hogy már nem is látom a fényt az alagút végén. Az ügyvédemnek nagyon hálás vagyok, nélküle ez nem sikerült volna" – tette hozzá Gáspár, akinek a megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget. A hatóság kedvező döntése ellenére a büntetőeljárás egyelőre tovább folyik, de úgy tűnik, mégiscsak ott van az a fény az alagút végén...

Ügyvédje szerint záros határidőn, azaz heteken belül Győző visszakaphat mindent, amit korábban lefoglaltak tőle.

Az már biztos, a Gáspár család nagy ünneplést rendez a hétvégén.

 

origo.hu

Kiderült, mikor érkezik Schobert Norbi és Rubint Réka első unokája

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

vg.hu

Nagy csomagot és szép reményeket hagyott Magyarországon a kínai elnök Hszi Csin-ping

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

ripost.hu

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”