Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.07.06.

Döbbenet: Lagzi Lajcsi a birtokán kívül pofozkodott?

Az egyik fiú és családja a Mokkában mondták el, szerintük hogyan történt az eset.

Megszólalt a Mokkában az egyik fiú, aki miatt Galambos Lajost gyerekbántalmazással gyanúsítják. A történet szerint a gyerekek összesen hatan voltak, de csak hárman jutottak be a birtokra.

"Én és két barátom a kerítésen kívül voltunk, másik három barátunk már bent a víznél" - kezdte történetét a Dani nevű fiú. "Elkezdtünk futni a barátommal, mert tudtuk, hogy el fognak minket kapni és megvernek. Lajcsi és Csaba a birtokon kívülről jöttek, ezért vettek először minket észre" - mesélte a Mokkában Dani, aki pofont kapott Lajcsiéktól, ennek következtében felrepedt a szája.

Erről látleletet vetettek, ahogy a többi gyermek sérüléseiről is: Gergőnek tízcentis vágás volt a nyakán, amit a póló okozott, ahogy megragadták, a tizenkét éves Krisztofel nevű fiút pedig a nyakláncánál fogva emelték fel.

A Mokkában az apa tagadta, hogy pénzt kért volna a hallgatásért vagy bántotta volna Lajcsit, akit nem is jelentettek fel, hivatalból indult ellene eljárás. A szülők szerint a mulatós zenész csak ezután vetetett látleletet. 

A fiú elismerte, hogy nem először jártak barátaival illegálisan Lajcsi birtokán, de mivel

Dani az eset alatt a birtok területén kívül tartózkodott,

így a Lajcsiék által adott állítólagos pofon egészen más megvilágításba kerül.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Elkezdődött a nyár” - Szinte semmit nem takaró bikiniben pózolt a Love Island sztárja

HŰHA

„Ezek a szemek” - Tóth Gabi egyenesen a kamerába tolta hatalmas mellét – Fotó

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”