Létrehozva: 2016.11.17.

Váratlan fordulat: Visszatért családjához Árpa Attila!

Tavasszal jelentette be a producer és Tomán Szabina, hogy házasságuk mélypontra jutott, elválnak. Azóta egyáltalán nem nyilatkoztak magánéletükrõl. Attila a Ripostnak elárulta, újra együtt lesz a család.

Ha csak kis időre is, de mégis újra együtt lesz a család! Árpa Attila volt feleségével és közös kislányukkal is megünnepli 45. születésnapját. A nagy esemény alkalmából végre újra egy asztalhoz ülnek.

Lesz este egy rendezvény, amelyen én leszek a házigazda. Külön érdekesség, hogy a cég vezetője éppen azon a napon született, mint én! Előtte viszont szűk családi körben fogom ünnepeli a születésnapom, szusivacsora lesz

- árulta el a %RIPOST%-nak a neves producer.

Az egykori házaspár egyébként már évek óta külön él. Azért titkolták szakításukat a nyilvánosság előtt, hogy kislányukat, Amirát megvédjék a bántó megjegyzésektől. Mióta átalakult a kapcsolatuk, sokkal jobban kijönnek egymással. Tomán Szabinának és Attilának kiegyensúlyozott a viszonyuk, gyermeküket szeretetben, egyetértésben nevelik továbbra is.

origo.hu

Romhalmaz lett a luxushotelnek szánt emeletes hajóból - képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

metropol.hu

Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”

FÜLES

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

FÜLES

Az évszázad csalása: egy igazán lebilincselő thriller érkezik

FÜLES

Megtudtuk, hány nap múlva lesz újra szabad ember Aurelio