FÜLES

Halálra rémítette kollégáit a magyar színésznő, ezt tette a színpadon

A 41 éves színésznő szinte már túl hitelesen alakítja a fuldoklót, megrémisztve ezzel a kollégákat.
  • Szerző: Ripost

A 41 éves Pikali Gerda is döbbenetes átváltozással és drámai alakítással teszi felejthetetlenné az Eldorádó című darabot, amely szombaton debütált a József Attila Színházban.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Keller Mátyás

A népszerű színésznő először játszik idősebb nőt, a 74 éves Bereményi Géza 1989-es filmje alapján készült színmű egyik vérfagyasztó jelenetében pedig a nézők szeme láttára fojtogatja a 32 éves Horváth Ádám a termetes orosz katona szerepében. Méghozzá úgy, hogy hosszú másodpercekig emeli levegőbe a törékeny színésznőt, miközben a nyakát szorítja. Pikali hitelesen alakítja az ijesztően ziháló és ijedt Rózsi nénit.

„Amikor először próbáltuk a jelenetet, kérdeztem Horváth Ádám koreográfust, tud-e egy olyan technikát, amivel meglephetjük a rendező Funtek Frigyest. Az első kísérlet az emelésre annyira jól sikerült, hogy az ÁVO-s házkutatás csúcspontja ez a mozdulat maradt” – árulta el a színésznő a Blikknek. „Ádám táncos, számára nem okoz gondot, hogy a magasba emelje a partnerét, és csak úgy látszik, mintha a nyakamnál fogna. Persze a keze ott van, de a valóságban szorítom a csuklóját, tartom magam, és közben takarom a bal kézfejemmel. A csütörtöki próbán egy malőr miatt jóval hosszabb volt a jelenet, mint szokott lenni. Annyira hitelesen fulladtam, hogy Ádám is megijedt” – számolt be.

Pikali Gerda nem csupán hitelesen alakítja, ő maga Rózsi néni az Eldorádó színpadi adaptációjában.

„Egy színész számára a teljes átalakulás jelenti a legnagyobb kihívást. Már régóta szerettem volna egy ilyen szélsőséges szerepben is kipróbálni magam. A Lila ákácban dívát játszom, az Eldorádóban pedig idős asszonyt. Ilyen váltásokról álmodoztam, amikor ezt a pályát választottam. Rózsi néni nehéz feladat volt, mert távol áll mindentől, amit eddig alakítottam. S hogy kiről mintáztam? Főleg a dédimamámat gyúrtam bele, akit gyerekként sokat figyeltem. Egy kicsit görnyedt volt a tartása – ezt tőle „loptam”. Édesanyám hangsúlyait is felhasználtam, tudniillik az apukámat is Sándornak hívják, akárcsak a darabbeli férjemet, és otthon milliószor hallom a mai napig, ahogy anyu azt kiáltja: Sanyiii!” – érzékeltette Pikali, aki úgy tűnik, smink nélkül alakul át Rózsi nénivé.

”De a ráncok eredetiek!„ – kacagott a gyönyörű színésznő.

Bereményi Géza saját nagyapja, illetve az államszocialista korszak korrupcióburjánzásának történetét írta meg Eldorádó című kisregényében. Ebből forgatott játékfilmet a 65 éves Eperjes Károly és a 75 éves Pogány Judit főszereplésével. A második világháború végétől 1956-ig tartó történet tíz évet ölel fel, és Pogány Judit 43 évesen játszotta el benne Rózsi nénit; mondhatni, ebben a szerepben Pikali Gerda az eddigi legfiatalabb nagymama.

És ezeket olvastad már?