Létrehozva: 2020.09.23.

A gypsy-punk királyaival bővül a Park 2021-es felhozatala

A Rolling Stone magazin által a „világ leglázadóbb koncertzenekará”-nak kikiáltott Gogol Bordello 2014-ben már bizonyította a Budapest Park közönségének, hogy ők aztán tudják, milyen az igazi buli! 2021. június 28-án most visszatérnek a “tett színhelyére”, ahol egy eklektikus forgataggal és rengeteg tánccal várnak mindenkit!

Az 1999-ben alakult Gogol Bordello már több alkalommal megmutatta a magyar közönségnek, milyen is az igazi vigadalom. Világhírű az az elementáris energia, amivel lemezeik megszólalnak, és amit, ha lehet, élő, őrült koncertjeiken még tetéznek. Ennek magját a zenekar alapító-frontembere, Eugene Hütz adja, aki egyszerűen képtelen egy helyben megmaradni – fáradhatatlanul kutatja az újdonságokat és egy pillanatra sem ijed meg a kihívásoktól. A csernobili katasztrófától családjával együtt nyugat felé menekült ukrán srác hosszú évekkel ezelőtt New Yorkban kötött ki, ahol hamar megtalálta a társaságát. A legkülönfélébb embereket gyűjtötte maga köré, zenekarában volt ecuadori, orosz vagy éppen etióp száramzású is. Ennek az információnak a tudatában talán már nem is olyan meglepő az a sokszínűség és eklektikusság, ami a zenéjüket immáron több mint húsz éve jellemzi.

Fotó: Daniel Efram

Legutóbb 2017-ben jelentkeztek új anyaggal, ami a Seekers and Finder címet viseli, és ami azt az igét hirdeti, hogy éljünk a jelenben, a való világban! A lemez különlegessége, hogy Hütz olyannyira nem bírt a fenekén maradni, hogy a 11 dal összesen 3 kontinensen – Dél-Amerikában, Észak-Amerikában és Kelet-Európában-, illetve az azok közötti hosszú utakon született meg.

“Soha nem éreztem elégnek egyetlen otthont, rögtön háromra volt szükségem. Ezek kiegészítették egymást, és tényleg azt éreztem, hogy összességében egy szilárd bázist adtak nekem. Mikor megvolt ez az érzés, valahogy rögtön elkezdtek jönni a dalötletek is. Ez az anyag tehát ebben a háromszögben született meg, de mégis akkor került igazán a figyelem középpontjába, mikor visszaköltöztem New Yorkba.”

A Gogol Bordello korábban dolgozott már a világhírű producerrel, Rick Rubinnal, de léptek már fel Madonnával közösen, a legutóbbi lemezen pedig Regina Spektor működik közre. A gypsy-punk királyai 2021. június 28-án pedig végre újból Budapest felé veszik az irányt, hogy egy kis sokszínűséget, jókedvet, egy csipetnyi őrültséget és egy eszeveszett bulit hozzanak el nekünk a Park színpadára!

A jegyértékesítés szeptember 25-én 9 órakor indul.

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet