"Kiszakadt a szívem, amikor megláttam a lánnyal" - vallomás egy megcsalt nőtől

Csaltak már meg? Vagy előfordult már, hogy te léptél félre? A kapcsolatok meglepően nagy százalékában fordul elő, hogy felbukkan egy harmadik fél. És hogy ez mennyire nehéz helyzet, arról Erika története árulkodik igazán....

Én sem voltam mindig ártatlan...

Amikor fiatal voltam, mindig azt gondoltam, hogy én soha, de soha senkit nem fogok megcsalni. Aztán másképpen alakult. Nem akarok rá mentségeket keresni, egyszerűen csak nem éreztem szeretve magam, gyarló módon visszaigazolásra volt szükségem, és megtörtént a dolog. Már akkor tudtam, hogy ennél nagyobb büntetés nem nagyon lehet. Mert magamban csalódtam igazán. Márpedig magammal együtt kell élnem az idők végezetéig. Szégyelltem, amit tettem, soha nem mondtam el senkinek, a mai napig sokszor kísért, pedig már majdnem 20 év eltelt azóta.

Madarat lehetett volna fogatni velem

Aztán néhány évvel ezelőtt megismerkedtem Dáviddal. Egy társkereső oldalon akadtunk össze. Tudom, erről sokaknak megvan a véleménye, de dolgozó, felnőtt nőként én már nem nagyon járok bulikba, kialakult a bejáratott baráti társaságom, ritkán hoz az utamba az élet új embert. És szerettem volna szeretni valakit. Na és persze szeretve lenni. Szóval regisztráltam néhány helyre, és megismertem őt, aki kilógott a sorból, mert udvarias volt, eredeti, ötletes, kedves. Rengeteget leveleztünk, mielőtt telefonra váltottunk volna. Azután éjszakákat beszélgettünk át, és mindketten mosogatórongyként estünk be másnap a munkahelyünkre. Mégis madarat lehetett volna velem fogatni. Szinte már szerelmes voltam, pedig még soha nem láttam őt. De úgy éreztem, hogy ismerem, hogy közel kerültünk egymáshoz, és hogy szinte mindegy már, mennyire hasonlít a fotóira. A lényeg, hogy érdekel, és hogy a lelkembe fészkelte magát.

Mi voltunk a tökéletes pár

Az első találkozásunk maga volt a mennyország. Nem tudtunk betelni egymás látványával, és ez a földöntúli érzés elkísért minket hónapokon át. Elég gyorsan összeköltöztünk. Nem volt kérdés, hogy egymás mellett a helyünk, és már nem is voltunk gyerekek, hiábavaló lett volna mesterségesen húzni az időt. Tökéletesen működött minden, olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. A beszélgetésekben, az ágyban, egymás baráti körében és családjában - mindenhol mi voltunk a tökéletes páros. Alig tudtam elhinni.

Egy nem várt fordulat azonban mindent másképp alakított. Folytatjuk a történetet. LAPOZZ!

Furcsa érzésem kezdett lenni

Nem vagyok gyanakvó típus. Soha nem néztem bele egyik párom telefonjába sem. Tisztelem a másik magánéletét és intim szféráját. Azt is megszoktam, hogy magával viszi a kütyüjeit akkor is, amikor például vécére megy. Istenem, hát férfiból van, nekik ez egy szertartás, semmi gond. Akkor kezdett csak furcsa érzésem lenni, amikor egyre hosszabb időt kellett bent töltenie a munkahelyén. Először csak aggódtam miatta. Hónapokon át támogattam és vigasztaltam, amiért ilyen embertelenül bánik vele a cég, és ennyit kell túlóráznia. Fel sem merült bennem, hogy valami másra is gondolhatnék.

Mintha leforráztak volna...

Aztán egyszer úgy döntöttem, hogy nem bírom tovább tétlenül nézni, ahogyan egyre kevesebb időnk marad egymásra. Bementem hozzá estefelé az irodába, és vittem magammal két mozijegyet, arra a filmre, amit már régóta meg akart nézni. Tudom, olyan voltam, mint valami elcsépelt filmjelenet, de akkor még nem gondoltam semmi ilyesmire. Beléptem az ajtón, és egyedül találtam ott a kollégáját. Azt mondta, hogy Dávid már régen elment a fogorvoshoz, és hogy reméli, semmi gond, nem azért jöttem, mert valami baj lenne. A lehetőségekhez képest a leghiggadtabb arcomat vettem fel. Mondtam, hogy csak beugrottam a naptáráért, amit itt hagyott, és hazamentem. Aznap éjfél körül ért csak haza, és arra panaszkodott, hogy nem tudott elszabadulni a munkából.

Eszelős hülyévé váltam

Ez volt az a pillanat, amikor egy eszelős hülyévé váltam. Minden korábbi furcsa jel hirtelen összeállt, és nem bírtam megnyugodni. Tudtam, hogy hiába is kérdezném, úgyis mindent letagadna. Ezért a legmélyebbre süllyedtem. Követni kezdtem őt. Figyeltem minden lépését, persze anélkül, hogy tudott volna róla. Utáltam magam miatta, de nem bírtam ellenállni. Egyszerűen tudnom kellett az igazat, és tudnom kellett, hogy közel 40 évesen még újra kell-e építenem az életem, vagy ok nélkül látok rémeket.

Hogyan ért véget kettőjük története? LAPOZZ!

Szó szerint beleőszültem

Sajnos a félelmem beigazolódott. Senkinek nem javaslom, hogy odáig süllyedjen, mint én. Nagyon nehéz utána a tükörbe nézni, iszonyúan stresszes a folyamat, és nem is vagyok biztos benne, hogy megéri. Nekem tényleg rengeteg stresszel járt. Szó szerint beleőszültem, paranoiás lettem, folyton azt hittem, hogy le fogok bukni, vagy hogy képzelődöm. A barátaim hülyének néztek, a családomnak már régen be sem vallottam, miket művelek. És közben a túlórás napokon követtem őt, mint egy idióta. A vicc az egészben az, hogy többnyire tényleg a munkahelyén volt. Mégsem nyugodtam meg ettől. Éreztem a zsigereimben, hogy valami nagyon nem stimmel.

Követtem őt, és minden kiderült

Egyik este aztán az irodából másfelé vette az irányt. Beült a kocsiba, és nem volt egyedül. Akkor esett le, hogy azért volt ennyiszer tényleg a munkahelyén, mert a kolléganőjével töltötték bent az időt. Én hülye! Pedig már kezdtem szégyellni a gyanakvásom. Követtem őket távolról, és láttam, amint felmennek egy lépcsőházba. Szerencsémre (vagy pechemre?) egy 6 lakásos társasház volt. Kiszálltam én is, és úgy döntöttem, hogy be fogok csöngetni minden lakásba. Egy lakó éppen jött kifelé. De ha nem így lett volna, akkor valószínűleg felcsöngetek találomra, hogy küldeményt hoztam vagy mit tudom én. Nem volt még este 9 óra sem. Ilyesmire biztos beengedik az embert. Sorban becsöngettem a lakásokba. Amikor ajtót nyitottak, és láttam, hogy nem jó helyen járok, akkor elnézést kértem, és folytattam tovább. Mint egy megszállott.

Nem volt visszaút. Csak remélni tudok...

A negyedik lakás volt az, ahol a nő nyitott ajtót, akit a kocsiban láttam. Nem kérdeztem és nem mondtam semmit, hanem félretoltam, bementem a lakásba, és megláttam a páromat az ágyon fekve, egy szál alsónadrágban. Nem mondtam semmit, és nem is hallgattam a magyarázkodásait, hanem eljöttem onnan. Még aznap éjjel elcuccoltam egy barátnőmhöz, és soha többé nem vettem fel neki a telefont. Nem voltam kíváncsi rá, hogy mit akarna mondani, bár a szívem kiszakadt a helyéről, amikor megláttam azzal a lánnyal. Ha csak egy botlás lett volna, elfogadom. Ha csak egy görbe éjszakára félrelépett volna, más lenne a helyzet. Õ viszont hónapokon át élt kettős életet. És számomra innen nincs visszaút. Nem azért, mert már nem szeretem.

Szánalmas, ám most is szeretem őt. De soha többet nem tudnék megbízni benne. És bizalom nélkül minden csak színjáték. Azóta kibéreltem egy lakást. Egyedül élek. Jógázom, dolgozom, barátokkal töltöm az időt, és gyógyítom a lelkem. És tiszta szívemből remélem, hogy begyógyul a seb, mielőtt kifutok az időből, hogy saját családom lehessen.