16°C
29°C

Gréta, Margit névnapja

RETRO RÁDIÓ

Már hatvan bejelentéssel foglalkozott a FIDESZ Védvonala

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2026. 06. 10. 10:23
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Kivizsgálják az eseteket.

Az elmúlt alig két hétben a Védvonalnak több mint hatvan bejelentéssel kellett érdemben foglalkoznia - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.

Havasi Bertalan közleményében azt írta, hogy az eddigi bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről, fenyegetésről szól, míg a másik nagy érintetti körbe a kormányzati, közigazgatási szektorban "megkezdett tisztogatások áldozatai" tartoznak.

Az egyetemi világból - oktatóktól és hallgatóktól - is érkeznek politikai diszkriminációra vonatkozó bejelentések, de szintén nagyobb számú esetkör a kistelepülési polgármestereket és helyi képviselőket érő vádaskodások és lemondásra felszólítások ügye - írta.

Hozzátette, politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptak információkat, "két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt" korábbi segítőik öngyilkosságot követtek el, ezen ügyeket a hatóságok vizsgálják.

A kommunikációs igazgató jelezte, a Védvonal szervezeti kialakítása megtörtént, elkészült a jogi segítségnyújtáshoz szükséges munka bázisa, és a Védvonal személyesen is elérhető Budapesten, a Polgárok Házában.

A Fidesz által létrehozott országos jogsegélyszolgálatot Czunyiné Bertalan Judit irányítja. A Védvonal megalakítását Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy májusi Facebook-bejegyzésében azzal indokolta, hogy "árad a gyűlölet és az erőszak".

Orbán Viktor május végén bízta meg Czunyiné Bertalan Juditot, hogy országos vezetőként irányítsa a Védvonalat, azt a szervezetet, amelyet a Fidesz elnöke saját bevallása szerint a „Tisza-párti erőszak és gyűlölet” ellen hozott létre. A szervezet megalapítását Orbán még múlt héten jelentette be.

Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség. Megalakult a Védvonal, a vezetésére Czunyiné Bertalan Juditot kértem fel. Senki ne érezze magát egyedül. Részletek hamarosan!

– fogalmazott Orbán Viktor közösségi oldalán.

„Árad a gyűlölet és az erőszak, ezért megalakítjuk a Védvonalat” – írta akkor a Fidesz elnöke a Facebookon. Kocsis Máté kifejtette: „van, aki szerint túl sokáig tűrtük a tiszás erőszakot és az áradó gyűlöletet, és van, aki szerint még tűrnünk kellene”. Közölte: a szavazóik közül sokan jól tudják, hogy a sérelmükre elkövetett verbális vagy fizikai erőszak büntetendő, „és elég volt belőle” – áll a közleményben.

ocsis Máté szerint a választások óta elszabadult az erőszak és a megfélemlítés a Fidesz támogatóival szemben, ezért „Védvonal” néven új kezdeményezést indítanak. A fideszes politikus közösségi oldalán arról írt: országszerte zaklatások, online fenyegetések és fizikai atrocitások érik a „polgári oldal” híveit. Orbán Viktor is támogatásáról biztosította az akciót, amelynek részleteit hamarosan ismertetik.

Kocsis Máté fideszes országgyűlési képviselő a közösségi oldalán hangot adott abbéli aggodalmának, miszerint a jelenlegi kormány tagjai és a Tisza-szavazók „túltolták a féktelen indulatot, különösen a választások óta. Az internet sok pontján már kifejezetten t*rror van.” Véleménye szerint „fenyegető politikusok, uszító liberális újságírók és vérgőzben tomboló influenszerek” lepték el a nyilvánosságot. Ez pedig elmondása szerint a népre is átragad.

Már a választások éjszakáján véresre verték a munkatársamat a villamoson, mert »nem örült eléggé« a Tisza győzelmének. A békés falvakban zaklatják a támogatóinkat, felírják a kapujukra, hogy hagyják el az otthonukat, vagy matricákkal jelölik meg a »bűnös« házakat. Áradnak a történetek az ország minden szegletéből terjedő erőszakról, verbális lincselésről, az online zaklatásokról, fideszes szülők gyermekeinek bántalmazásáról, és arról, hogy tiszás megmondóemberek szerint nagyon helyes, hogy ez történik, szerintük minden Fidesz-szavazó megérdemli

– fogalmazott.

Kocsis még annyit tett hozzá, hogy minden túlkapást, erőszakot és megfélemlítést jogi útra terelnek, a Védvonal pedig csak az első lépcsőfok lesz, ennél többel is készülnek, hogy „szembeforduljunk az áradó gyűlölettel”. „Rögzítsetek és dokumentáljatok mindent: online erőszakot, zaklatást, rongálást, garázdaságot, kényszerítést, közösség tagja elleni uszítást, bárminemű jogsérelmet, mindent! Elégtételt veszünk mindenkiért, meg fogjuk védeni a polgári oldal méltóságát, és véget vetünk a liberális t*rrornak! Ne féljetek, hamarosan érkezünk!” – ígérte Kocsis.

Szentkirályi Alexandra is arról posztolt, hogy indul a Védvonal. „Megvédjük a vegzált és üldözött támogatóinkat” – ígérte, hozzátéve, hogy országos hálózatot hoznak létre az őket ért támadások megfékezése érdekében.

A bejelentések jelentős része az online térben tapasztalt uszításhoz, sértegetéshez és fenyegetésekhez kapcsolódik-írta azIndex. A Fidesz tájékoztatása szerint az érintetteknek több esetben azt javasolják, hogy a közösségi platformok felé is jelezzék a szabálysértő tartalmakat, illetve éljenek a büntetőjogi feljelentés lehetőségével, különösen az internetes zaklatás tényállása esetén. A szervezet emellett a beadványok megfogalmazásában is segítséget nyújt.

A közlemény szerint komoly számban érkeznek jelzések a közigazgatási és kormányzati szférában zajló átalakításokkal kapcsolatban is, elsősorban a felmondások körülményeit kifogásolva. Emellett egyetemi oktatóktól és hallgatóktól is érkeznek panaszok állítólagos politikai diszkriminációról, valamint a munkahelyi környezet romlásáról szóló bejelentések is. A közlemény szerint egyre több jelzés érkezik önkormányzati szereplőket érő támadásokról és lemondásra irányuló nyomásgyakorlásról is.

Különösen súlyos állításként a közlemény azt is tartalmazza, hogy két esetben – a választásokat követően gyalázkodás és vegzálás miatt – korábbi segítők öngyilkosságot követtek el. A hatóságok ezekben az ügyekben vizsgálatot folytatnak; további részleteket kegyeleti okokból nem közöltek.

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a cél, hogy az érintettek ne maradjanak egyedül az ilyen helyzetekben, és érdemi jogi segítséget kapjanak.

A szervezet működését a Polgárok Házában is elérhetővé tették Budapesten, ahol személyes ügyintézésre is lehetőség van.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.