Létrehozva: 2017.02.17.

Váratlan bejelentés: Kiderült, mikor lesz édesanya Hosszú Katinka

Eddig sem volt titok Hosszú Katinkáról, hogy szereti a kihívásokat, ám amit most tervez, arra eddig nem volt példa...

Bár Hosszú Katinka korábban azt nyilatkozta, a babavállalás akár 2024-ig is kitolódhat, most úgy tűnik, meggondolta magát. Egy angol nyelvű magazinnak adott interjújában ugyanis új tervvel állt elő. Azt mondta, 2020-ban és 2024-ben is indul az olimpián, és a kettő között jöhet is a baba.

Szeretnénk gyerekeket. Talán születik egy kisbabánk 2021-ben, és aztán visszatérek 2024-ben. Ez lenne csak az új kihívás

– mondta Katinka, aki tehát 35 évesen, édesanyaként is a rajtkőre állna. Így karrierje során összesen hat olimpián venne részt.

Persze érthető Katinka álláspontja, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az első három olimpiája nem sikerült fényesen. 2012-ben mélypontra került, akkor a visszavonulását fontolgatta. Erre emlékezett vissza férje, Shane Tusup.

„A londoni olimpia után Európában maradtunk, hogy találkozzunk Katinka családjával, de ő annyira zaklatott volt, hogy senkit sem akart látni. Ekkor leültettem a tükör elé, és azt mondtam neki: ennél rosszabb már nem lesz."

Azt gondoltad, nem tudsz e nélkül élni, de még mindig életben vagy, most már nincs semmi, amit elveszíthetnél.

Azóta tudjuk: ott fordult meg Katinka sorsa, és a világ legsikeresebb úszónőjévé vált...

Kérdéses azonban, mi lesz, ha édesanya lesz. Változni fog-e a véleménye a visszatérést illetően, ha kisbabát tart majd a karjai között? És persze, az sem elhanyagolható kérdés, hogy anyaként képes lesz-e hozni a tőle megszokott és elvárt szintet.

 

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra