Létrehozva: 2020.10.09.

„Nem éreztem túl jól magam” – váratlan vallomás a magyar kapitánytól

Marco Rossi csak az eredménnyel elégedett, azzal viszont nagyon.

Magyarország 3-1-re nyert Eb-pótselejtezőn Bulgáriában és egy meccsre került attól, hogy hazai pályán szerepelhessen a kontinensviadalon. A szófiai sikerhez hozzátartozik, hogy többször is szerencsénk volt, s Gulácsi Péter nem egyszer szenzációs védéssel akadályozta meg a hazaiak gólját. Erről beszélt a lefújás után Marco Rossi szövetségi kapitány is.

„Nem éreztem túl jól magam a meccs kilencven perce alatt. A csapat nem épp úgy játszott, ahogyan a legutóbbi meccseken. Tudom, több volt a nyomás, ez pedig több apró technikai és egyéni hibához vezetett. Nem tudtunk úgy játszani, mint amilyen minőség van bennünk. Gulácsi Péter hozta ma a legjobb formát mindannyiunk közül a pályán” – mondta az olasz szakember.

Marco Rossi (Fotó: MTI)

Rossi is tudja, ennél sokkal jobb játék kell majd november 12-én Izland ellen. Ha azt a meccset megnyerjük a Puskás Arénában, akkor a 2021-es Eb-n idehaza focizunk Portugália és Franciaország ellen, valamint Németország vendégei leszünk.

origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra