Létrehozva: 2021.04.08.

Óriási lebukás, bizonyíték került elő Hosszú Katinka sokmilliós megkárosításáról

Újabb fejlemény a botrányos ügyben. Szorul a hurok: fénykép bukkant föl a kisebb vagyonért eladott edzésterv megvásárlójáról.

Lebukott Hosszú Katinka ellopott edzéstervének megvásárlója: az úszószövetségnek fényképe van a vevőről – értesült a Blikk. A lap szerint szorul a hurok a magyar szakember körül, aki Németországban a háromszoros olimpiai bajnoknő edzésterveit árulta.

Hosszú Katinka a balhé helyett az olimpiai felkészülésére összpontosít
Fotó: MTI

Az eset után Katinka az úszószövetség (MÚSZ) segítségét kérte az ügy megoldásában, most pedig a nyomára is akadtak annak, aki az úszónő értékes dokumentumait megvásárolta.

„Lapunk úgy értesült, Németországban lebukott az, aki megvásárolta a dokumentumokat. Informátorunk szerint a MÚSZ kapott egy fényképet róla, ami segítheti felgöngyölíteni a történetet, így eljutni az elkövetőhöz” – olvasható a Blikk cikkében.

„A fotó alapján be lehet azonosítani, ki vásárolta meg az edzéstervet. Azt ugyanakkor továbbra sem tudni, melyik magyar tréner adta el Katinka szellemi termékét. Biztos vagyok benne, hogy a szövetség megtalálja a tettest, aki komoly büntetésre számíthat. Idehaza aligha folytathatja a karrierjét”

– idézte a lap a bennfentest.

A busás összegről, 50 ezer euróról (18 millió forint) szóló ügy újabb fejleményére az olimpiai felkészülésére koncentráló Hosszú Katinka menedzsmentje nem kívánt reagálni.

origo.hu

Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Pressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Forrnak az indulatok, egymást savazza a Bayern és a Real a botrányos elődöntő után

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon