5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

„Hiába könyörgök” – csődöt mondott az olimpián a magyar válogatott

„Hiába könyörgök” – csődöt mondott az olimpián a magyar válogatott
SK
Szerző
SK
Létrehozva2021. 07. 30. 06:00

Lassan már az edzéshez is kevesen vannak a kézilabdázók.

Tizenhárom év után szerepel a magyar női kézilabda-válogatott az olimpián, az egész ország ünnepelt, miután a gárda kijutott Tokióba. Ott azonban eddig tragikus a szereplés, nem csak a franciák, a brazilok és az oroszok elleni meccset veszítettük el, de sérülés miatt Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita is kiesett. Nem csoda, hogy Elek Gábor szövetségi kapitány elkeseredetten nyilatkozott:

„Hiába könyörgök a játékosoknak, ráadásul többeknek a klubedzője is vagyok, és tisztában vagyok vele, hogy meg tudják csinálni, és most mégsem, meg sem próbálják” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a szövetségi kapitány, aki egyben a Ferencváros vezetőedzője is.

Elek Gábor nem ilyen rajtot várt (Fotó: Nemzeti Sport)

A szakvezető kínjában megjegyezte, hogy a sérülés miatt lassan már edzéshez is kevesen vannak. Pedig halvány remény van még a továbbjutásra, ehhez azonban jó lenne nyerni a hátralévő két mérkőzésünkön.

Szombaton Spanyol-, hétfőn Svédország lesz az ellenfél.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.