Létrehozva: 2021.10.28.

Szívszorító szavak, a magyar sztár sírjánál emlékezett a jóbarát

Szerdán megemlékezést tartottak a Megyeri úti temetőben Göröcs János síremlékénél, amely a napokban készült el. Az Újpest egykori labdarúgója tavaly hunyt el.

Elkészült az egykori 82-szeres válogatott Újpesti Dózsa-labdarúgó, a tavaly februárban elhunyt Göröcs János síremléke, amely Strausz György kőfaragó mester munkája. A költségeket a Magyar Olimpiai Bizottság, az újpesti önkormányzat és az Újpesti Torna Egylet közösen fedezte.

Tegnap délelőtt az UTE Baráti Kör megemlékezést szervezett a Megyeri úti temetőben, ahol az Újpesti Dózsa korábbi legendás labdarúgójának, Göröcs János sírja mellett gyűltek össze . A lila-fehérek történetének egyik legnagyszerűbb játékosának síremlékénél, a korábbi csapattárs és jóbarát, Dunai Antal mondott beszédet. A 78 éves excsatár a Metropolnak elmondta, rengeteget köszönhetett Göröcs Jánosnak.

„Pályafutásom egyik nagy ajándéka volt, hogy Göröcs Titivel játszhattam együtt – fogalmazott Dunai. – Különleges játékos volt, ráadásul nem csak a pályán, hanem az öltözőben is vezérként viselkedett. Pár perccel a meccsek előtt, miután az edző elmondta a taktikát, és kiment az öltözőből, Titi még külön velünk is szót váltott, rendre felhívta a figyelmet néhány részletre.”

Göröcs János tavaly februárban, 81 éves korában hunyt el. VVK-döntős, kétszeres KK-győztes, KEK-gólkirály, olimpiai bronzérmes, világbajnoki 5. helyezett, és 5-szörös magyar bajnok volt. Pályafutását a Jutagyárnál kezdte, majd a Vasas Izzó játékosa lett, ahonnan 1957-ben került az Újpesti Dózsához. Tatabányán fejezte be a karrierjét, 362 NB I-es meccsen 109 gólt szerzett, a válogatottban 62 találkozón 19-szer talált a hálóba. Edzőként 1987-ben MNK-t nyert az újpestiekkel.

Dunai Antal elárulta, szerinte Göröcstől kapta a legtöbb gólpasszt a karrierje során.

„Titi nagyszerűen szervezte a játékot, és mértani pontosságú labdákkal hozott játékba minket – mesélte Dunai. – Nekünk Fazekassal, Benével és Zámbóval nem kellett mást tennünk, csak elindulni a kapu felé, aztán Göröcs négyünk közül azt indította, aki a legjobb helyzetben volt. Mindig jó ütemben érkezett a labda, csak át kellett venni, és kapura küldeni. Óriási futballista volt.”

origo.hu

Megmérgezték a TV2 párkeresőjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról