KIAJOBB

Már a babát tervezi a magyar sport álompárja

A pólós szépségnek egyelőre a budapesti vizes-vb az első.
címkék:
  • Szerző:

Női vízilabda-válogatottunk kapusa, Gangl Edina rendkívül sikeres évet tudhat maga mögött a medencében, és a magánéletében is megtalálta a boldogságot. A 26 éves klasszis a %%-nak beszélt a terveiről, a közelgő budapesti vizes vb-ről, sőt a gyermekvállalásról is.

Július 14-én kezdődik a budapesti vizes világbajnokság. A vízilabdatorna megnyerésére a tavaly Európa-bajnoki aranyat nyert magyar női válogatott is pályázik.

Elvárásokról és esélyekről még korai lenne beszélni, de bízom a sikerben. A csapattársaimat is ismerem annyira, hogy mindenki úgy szeretne kiszállni a vízből: mindent megtettünk. Remélem, hogy minimum olyan teljesítményt tudok nyújtani, mint az Eb-n, habár itt erősebb lesz a mezőny.

– mondta a %%-nak a legutóbbi Európa-bajnokság legjobb kapusának megválasztott játékos.

Áprilisban magyar bajnoki arannyal és a LEN-kupa trófeájával is gazdagodott Gangl Edina gyűjteménye. Előbbi történelmi sikert volt az UVSE – Edina nevelőklubja – számára, hiszen ez volt az első nemzetközi trófeája. A magyar bajnokságban sorozatban ugyanakkor már a harmadik sikerüket aratták.

Edina közel két éve alkot egy párt a nála 12 évvel idősebb tévéssel, Molnár Mátyással, így megkerülhetetlen a családalapítás kérdése.

"Nagy családban nőttem fel, és én is szeretnék majd gyerekeket, de egyelőre a világbajnokság a fontos.

Nehéz mit mondani most a gyermekvállalásra, lehet, hogy ez csak Tokió után lesz aktuális, hiszen a világbajnokság és a 2020-as olimpia időpontjai ilyen szempontból nagyon összecsúsznak.

Úgyhogy most a pályafutásomra koncentrálok, aztán persze szeretnék családot."

– mondta a magyar válogatott szépsége.

Kiemelte: szerelme az első számú szurkolója. Szinte minden meccsét megnézi, ha pedig a munkája miatt esetenként nem tud jelen lenni, akkor az interneten követi figyelemmel.

Pályafutásom után szeretnék gyerekkel foglalkozni. Ha lehetséges, akkor az uszoda környékén, hiszen ez a közeg és az élsport vonz a legjobban. De mivel tanári diplomám is van, az sem lenne ellenemre, ha egy iskolában lenne lehetőségem elhelyezkedni.

– mesélt a terveiről Gangl Edina.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?