RETRO RÁDIÓ

Ebből mi lesz? Szoboszlai Dominik balhés edzőt kaphat Liverpoolban

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 04. 23. 08:48
Frissítve2024. 04. 23. 08:48

Megszakadt a rossz sorozata a bajnokságban a Liverpoolnak, amely nagyon fontos győzelmet aratott idegenben a Fulham ellen (1-3). A találkozót a helyszínen tekintette meg José Mourinho, ami nem feltétlen véletlen egybeesés.

Néhány hét alatt az FA-kupából és az Európa-ligából is kiesett a Liverpool, valamint a bajnokságban elvesztette a listavezető helyét. Az elmúlt időszak rossz sorozata megszakadt, a csapat nagyon fontos, 3-1-es győzelmet aratott a Fulham otthonában. A lelátón feltűnt José Mourinho, a találgatások pedig egyből beindultak.

AS Roma v Atalanta BC - Serie A TIM
 José Mourinho legutóbb a Liverpool bajnokiján tűnt fel Fotó: NurPhoto via AFP

A világ egyik legmegosztóbb sztáredzője 2021 júliusában vette át az AS Roma irányítását, 2022-ben Konferencialigát nyert az együttessel, tavaly pedig Európa-liga döntőt játszott. A bajnokságban azonban rendre elmaradt a kiemelkedő teljesítmény, idén januárban pedig csak a kilencedik helyen állt a csapat a Serie A-ban, ami miatt a klub menesztette a kispadról.

A portugál Mourinho azóta munkanélküli, korábban a Bayern Münchennel hozták szóba. Márciusban a MotoGP portimaói futamán tűnt fel, ahol röviden beszélt a jövőjéről.

Nem tudok semmit a Bayern München érdeklődéséről. Jelenleg szabad vagyok, de a nyártól újra szeretnék edzősködni

 – nyilatkozta még márciusban a számos balhét okozó José Mourinho, amit a Magyar Nemzet szemlézett. A Liverpoolnál ez pont kapóra jöhet, ugyanis az együttestől a nyáron már biztosan távozik Jürgen Klopp. A megfelelő utód megtalálása pedig égetően szükséges lenne, hiszen a német szakemberrel sikeres volt a csapat.

Az első számú jelölt, Xabi Alonso korábban bejelentette, hogy a bajnoki címet nyerő Bayer Leverkusennél marad, Rúben Amorim pedig maga cáfolta azokat a pletykákat, amik arról szóltak, hogy szóban már megegyezett az angol sztárcsapattal. A Sporting edzője esetében a magas kivásárlási ára jelenti a fő gondot, a 39 éves trénernek 2026 júniusáig szól a szerződése, így 17 millió euró (6,6 milliárd forint) körüli összegért engedi el a Sporting.

Az elmúlt napokban felmerült Niko Kovac neve is, Mourinho előnyére szól azonban, hogy a portugál már hozzászokott a topklubok irányításához. A portugál szakember az egyik, hanem a legmegosztóbb edzője a futball világának, nagy kérdés, hogy a rendszeres kirohanásaival mennyit ártana Szoboszlai Dominikéknak.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.