RIPOSTER 2018. 01. 27. Közölte a meteorológia: szélviharral jönnek a hajnali mínuszok Az erős szél mellett helyenként ködre is számítani kell. Ugyanakkor a délutánok kellemesebben telnek majd az előrejelzések szerint.
RIPOSTER 2018. 01. 26. Rendkívüli időt hoz a hétvége, erre készülj Meglepő előrejelzéssel kecsegtetnek a meteorológusok. A kellemes időbe csak a szél rondíthat bele.
RIPOSTER 2018. 01. 26. Rákra hivatkozott, beteg gyerekek pénzére utazott a csaló Kriszta Beteg gyermekeknek szánt adományokból szerzett magának pénzt egy csaló nő, aki rákosnak adta ki magát. Azt hazudta, hogy egy gyermekét már elvesztette, és három árvát hagy maga után, ha meg kell halnia.
RIPOSTER 2018. 01. 25. Életveszély a lépcsőházban: Bombát árult a fiatal férfi Riasztani kellett a rendőrséget, ők eljárást indítottak. Nem az első ilyen eset a környéken!
RIPOSTER 2018. 01. 25. Rákot hazudott, úgy gyűjtött pénzt a magyar csaló Beteg gyermekeknek szánt adományokból szerzett magának pénzt egy csaló nő, aki rákosnak adta ki magát. Azt hazudta, hogy egy gyermekét már elvesztette, és három árvát hagy maga után, ha meg kell halnia.
RIPOSTER 2018. 01. 25. Hihetünk a jóslatnak? Most kiderül, milyen lesz a 2018-as időjárás Január 25-én, a népi jóslat szerint a tél közepe van, azaz ma dől el, hogy milyen lesz a következő hónapok időjárása!
RIPOSTER 2018. 01. 25. Most közölték: Visszafordíthatatlan veszteség érte az Opel-gyárat A szentgotthárdi autógyár szomorú hírt kapott, a cég gyászba borult...
RIPOSTER 2018. 01. 25. Elképesztő, mit mondott "Rozi jósnő", aki férfiként kezdte Azt állítja a csalással gyanúsított jósnő - aki a rendőrség szerint férfi -, hogy ketten is visszavonták a feljelentésüket, mert rájöttek, hogy minden valóra vált, amit ígért nekik.
RIPOSTER 2018. 01. 25. Borzalmas, mit művelt egy gyerekkel a magyar édesanya, feljelentették Megharapott egy anyuka egy kisgyereket a pécsi bölcsődében, miután az korábban megharapta gyerekét. A szülők feljelentést tettek.
RIPOSTER 2018. 01. 25. Elborzadtak az ellenőrök, amikor beléptek a vidéki kutyatelepre Száznál is több beteg kutyát találtak egy Fejér megyei buldogszaporító telepen, a hatósági állatorvos szerint állatkínzásról is beszélhetünk.