RETRO RÁDIÓ

Rákra hivatkozott, beteg gyerekek pénzére utazott a csaló Kriszta

Rákra hivatkozott, beteg gyerekek pénzére utazott a csaló Kriszta
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 01. 26. 06:10

Beteg gyermekeknek szánt adományokból szerzett magának pénzt egy csaló nõ, aki rákosnak adta ki magát. Azt hazudta, hogy egy gyermekét már elvesztette, és három árvát hagy maga után, ha meg kell halnia.

Több fórumon is gyűjtést szerveztek tavaly nyáron a kis Póka Zita gyógykezelésére. Amikor a kislány végül elhunyt, több millió forint maradt a szülőknél az adományból, amit szerettek volna olyan betegnek továbbadni, aki szintén a halálos kórral küzd. Még a kislány életében találkoztak a kórházban egy Nagy Kriszta nevű nővel, aki

elpanaszolta nekik, hogy végstádiumú rákos, egy gyermekét már elveszítette, de van még három gyereke, akiktől kénytelen örökre elbúcsúzni.

Érthető, hogy az anyuka, amikor hallotta a Nagy Krisztaként bemutatkozó nő történetét, együttérzett vele és segíteni akart. Ám a csaló nőről kiderült: nemcsak az hazugság, hogy elvesztette egy gyermekét, hanem az is, hogy rákos lenne. A nő már 2009-ben is internetes csalásokból élt.

Nem ő azonban az egyetlen. Egy szembeteg kisfiú, Zalán szülei 2011 óta drága ajándékokat vesznek maguknak, luxusutakra járnak, magukra költik a jóhiszemű adományozók pénzét – írják a Facebook egy zárt csoportjában. Egy hozzászóló, aki közelről ismeri a családot, azt írja,

a szülők megfigyelő kamerákat és figyelmeztető táblákat szereltettek fel a házukra.

„Nehogy valaki ellopja tőlük a nyomort? Vagy talán ez is a gyerek gyógyulását segíti?” – teszi fel pikírten a kérdést. „Soha nem mondtunk olyat, hogy Zalán szemműtétjéért fizetni kell! Ami nekünk gondot okoz, amire a pénz kell, az Zalán utaztatása, valamint az étrend-kiegészítők” – válaszolt a család.

A miskolci Szabó Péter pedig egyenesen beteg gyermeknek adja ki magát.

Hogy hogyan buktatták le a csaló Krisztát, és mi történt azután, az a %RIPOST% pénteki számából kiderül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.