POLITIK

Szijjártó Péter: A válságkezelés kiemelt feladata a munkahelyvédelem

Magyarország megakadályozta a koronavírus elszabadulását, így mostantól a munkahelyvédelem a válságkezelés új feladata.
  • Szerző: Ripost

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak csütörtöki átadóján közölte, hogy az egészségügyi rendszer felkészült a legnehezebb helyzetekre is, de a válság hatásaival még csak most szembesül az ország. Véleménye szerint legfőképp a munkahelyek megtartásáról kell gondoskodni, hiszen a járvány előtti foglalkoztatási csúcsnak is köszönhető, hogy a magyar gazdaság megerősödve nézhet szembe a válsággal.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A visszaesésből ugyanakkor előny is származhat, ha a magyar cégek felkészülési lehetőségnek tekintik a válságot, és fejlesztésekre fordítják a visszaesés miatt felszabaduló idejüket – hangsúlyozta a miniszter. A kormány ehhez azzal járul hozzá, hogy az uniós korlátozások feloldását kihasználva jelentősen emeli a beruházások támogatási arányát. Ha a magyar cégek megragadják a rendkívüli lehetőséget, az átalakuló versenyhelyzet nyerteseivé válhatnak – tette hozzá a miniszter.

Csütörtökön újabb 3 vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?