Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.08.28.

Elképesztő bűntetteket hajtott végre a 18 éves kiskunhalasi fiú

A fiatal válogatás nélkül mindent ellopott, amit csak tudott, de volt, hogy mások testi épségét is veszélybe sodorta.

A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 18 éves kiskunhalasi fiú ellen, aki 2018. július közepe és szeptember eleje között tizenkilenc alkalommal követett el lopásokat Kiskunhalason összesen mintegy 1.388.000 forint értékben.

A vádlott még fiatalkorúként 2018. július 19. és szeptember 4. napja között lopott Kiskunhalason. Jellemzően lezáratlan vagy lehúzott ablakú autókból vitt el értékeket, de volt olyan is, hogy felfeszítette a kocsikat. Autókon kívül azonban házakat is feltört, de kerékpár hátsó kosarából is lopott.

Egy alkalommal a vádlott egy autóban, lehúzott ablak mellett ülő pizzafutár kezéből kapta ki a tárcáját, majd szaladt el a benne lévő készpénzzel együtt. Az egyik lopást viszont nem sikerült befejeznie. Ekkor egy kerékpározó nő járművének kormányáról próbálta letépni a táskát, de nem járt sikerrel. A rántás miatt viszont a sértett elesett és beütötte mindkét térdét. A vádlott ezzel a cselekményével közlekedési bűncselekményt is megvalósítva a sértett testi épségét veszélyeztette.

A fiatalkorú tolvaj válogatás nélkül vitte az értékeket, javában szerszámokat, műszaki cikkeket és készpénzt lopott, de több esetben magával vitte a sértettek iratait is. Egy alkalommal egy bolt előtt leállított kerékpárt lopott oly módon, hogy levágta róla a lakatot, de volt olyan is, hogy csak egy szemetes kukát zsákmányolt.

Az egyes sértetteknek okozott kár 1.300 forint és 500.000 forint között mozgott, de a teljes zsákmány összértéke több mint 1.388.000 forint volt. A kár egy része lefoglalással megtérült.

A letartóztatásban volt, büntetett előéletű vádlott jelenleg egy másik ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztését tölti. A járási ügyészség a fiút 9 rendbeli lopás bűntettével, 10 rendbeli lopás vétségével és – a kerékpáros sértett elrántása miatt – közlekedés biztonsága elleni bűntettel vádolja. Bűnössége kérdésében a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

origo.hu

A Bayern München elbukta a Bundesliga második helyét is

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon