Létrehozva: 2018.01.02.

Újabb, ijesztő módon fenyegetik a migránsok Európát

Ma még felmérhetetlen károkat okoznak a migránsáradattal érkezõ alvilági kereskedõk, akik nem embereket csempésznek, ám emberéletekkel játszanak. 16 és 22 év közöttiek buktak le.

A brutális terrorcselekmények mellett van egy másik, sokkal kevésbé
látványos, de annál súlyosabb „mellékhatása” az ellenőrizetlen migrációnak. Ez pedig a drogokkal való kereskedés. 2015-ben néhány, menedékjogot kérő afgánt a szomszédos Iránból azzal küldtek vissza, hogy nincs szükségük rájuk, mert semmihez sem értenek a
kecskéken és a drogokon kívül…

Ezúttal heroinnal és kokainnal kereskedő  afrikai illegális bevándorlók buktak meg Karintiában – a Kronen Zeitung beszámolója szerint. Az állami rendőrség és a Kobra nevű speciális alakulat rajtaütött és felszámolt

egy 10 tagú drogbandát, melynek tagjai 16 és 22 év közötti ghánai és nigériai fiatalok voltak. A házkutatás során 10 ezer eurót, 70  mobiltelefont, heroint és kokaint találtak náluk..

A pénz feltehetően már az eladott kábítószerből származik, és mivel azt feltételezik, hogy már legalább egy éve folytatják üzelmeiket, a bevételük eddig akár több tízezer euró is lehet.

A letartóztatáskor az egyik 18 éves nigériai gyanúsított megpróbálta elvenni az egyik rendőr fegyverét, de szerencsére nem járt sikerrel.
Most a kábítószer elosztói és fogyasztói után nyomoznak.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

hirtv.hu

Láncreakció: Megérkezett Nigerbe az orosz katonai kontingens + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját