KÜLFÖLD

Trump megjegyzi, melyik országok nyomtak pénzt a Clinton-alapítványnak

Egyre több ország szerepel Hillary Clinton alapítványának támogatói listáján. Vajon miért adományoztak több millió dollárt a németek és a svájciak?
  • Szerző: WM

Donald Trump megválasztott elnök bejelentette, hogy korábbi ígérete ellenére mégsem vizsgáltatja a Clinton-alapítvány zűrös ügyleteit. Ennek ellenére mégis sorra derülnek ki gyanús tranzakciók, amelyek azt mutatják, hogy több európai ország is közpénzből támogatta az alapítványt. Az amerikai választások után nem sokkal a New York Post írt arról, hogy Svájc még 2011-ben adományozott 500 ezer dollárt (kb. 150 millió forint) a demokrata politikus alapítványának. Hillary Clinton ekkor külügyminiszter volt, és a svájci bankokat vádolta azzal, hogy segítik az amerikaiakat elkerülni az adófizetési kötelezettségüket.

Német minisztérium is érintett

A német Welt pedig megdöbbenésének adott hangot, amikor cikkében arról írt, hogy a német környezetvédelmi minisztérium 1 és 5 millió dollár közti összeget utalt az alapítvány számlájára. Mindezt az adófizetők tudta nélkül, az ő pénzükből tették. 

Kínos, hogy az adomány ráadásul a kampányidőszak véghajrájában, tehát az idei év második felében érkezett. A német lap megkereste a környezetvédelmi minisztériumot. Válaszában a tárca illetékese elmondta:

a minisztérium az összeget nem adományként utalta, hanem a nemzetközi klímakezdeményezési projekt finanszírozásaként...

Norvégia is a listán

 Norvégia is a támogatók között található. Õk 2007 és 2013 között évi 5 millió dollárt (másfél milliárd forint), majd 2014-ben és 2015-ben évi 15 (4,5 milliárd forint) és 21 millió dollárral (6,2 milliárd forint) juttatak az alapítványnak.

Most, hogy Hillary Clinton elveszítette a választást, a norvég állam 87 százalékkal csökkenti az évi támogatást. Az ismert adatok fényében Norvégia az egyik legnagyobb adományozója volt az alapítványnak, tőlük többet már csak  Szaúd-Arábia juttatott Clintonéknak.

Az a Szaúd-Arábia, amelyet Trump azzal fenyeget, hogy betiltja a szaúdi olaj bevitelét az Egyesült Államokba.  

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?