Létrehozva: 2021.12.22.

Kiderült: Az emberek 90 százalékánál ez az omikron variáns első tünete

Egy új vizsgálat szerint vannak olyan tünetek, melyek szinte minden omikronnal megfertőződött embernél először jelentkeznek.

A világszerte egyre jobban terjedő omikron variáns újabb komoly kihívás elé állíthatja az emberiséget. A szakértők ezért minden erejükkel azon dolgoznak, hogy minél több információt kiderítsenek az új mutációról.

Egy új kutatás kimutatta, hogy van egy tünet amely szinte minden omikronnal megfertőződött embernél először jelentkezik.

A szakértők már elmondták, hogy az omikron tünetei nagyrészt eltérnek az előző variánsokra jellemző tünetektől és inkább egy megfázáshoz hasonlítanak.

Az Amerikai Infektológiai Intézet kutatói most azonban azt is megállapították, hogy az esetek 90 százalékában ugyanazok a tünetek jelentkeznek legelőször az omikronnal megfertőződött betegeknél.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Ezek pedig a száraz köhögés, a torokfájás, valamint sok páciensnél jelentkezett még kimerültség, és orrfolyás is.

Egy dél-afrikai doktornő Angelique Coetzee a DailyStar-nak azt is elmondta, hogy azoknál akik oltatlanul kapták el az omikron variánst heves fejfájás és izomfájdalom is jelentkezett, a már említett tünetek mellett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki

KÜLFÖLD

Tragédia a levegőben: madár miatt vesztette életét egy pilóta