KÜLFÖLD

Életfogytiglant kaphat a férfi, aki ipari fehérítőt árult koronavírus elleni gyógyszerként

Az amerikai hatóságok szerint csoda, hogy senki sem vesztette életét a klór-dioxid tartalmú „csodagyógyszer” miatt.

Amerikában szövetségi szintű vádeljárás alá vontak egy floridai családapát, aki a gyanú szerint 1 millió dollár (301 millió forint) összértékben adott el koronavírus elleni gyógyszernek hazudott ipari fehérítőt – írja a New York Times.

Mark Grenon, az ügy első számú gyanúsítottja, a Második Feltámadás Egészségügyi és Gyógyító Egyház nevű vallásos szekta önjelölt püspöke volt, és elsősorban a híveinek értékesítette a klór-dioxid tartalmú „csodagyógyszert”. (Ezt a sárgászöld vegyületet leggyakrabban a textiliparban használják a fehérítő tulajdonsága miatt.) A 62 éves férfi úgy reklámozta a készítményt, mint ami hatásos a Covid-19, a rák, az autizmus, a malária az Alzheimer-kór és még sok más betegség kezelésében.

Grenonnal együtt a három fiát is eljárás alá vonták. A gyerekek vélhetően a vegyszer előállításában segítettek édesapjuknak. A készítményt „Csodás Ásványi Megoldás” (Miracle Mineral Solution – MMS) néven hozták forgalomba az egyház honlapján. Egy 235 milliliteres kiszerelés 40 dollárba, azaz átszámítva körülbelül 12 ezer forintba került.

A gyerekek közül eddig kettőt vettek őrizetbe a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei. A titkosszolgálat jelentése szerint Mark Grenon és legidősebb fia jelenleg a kolumbiai Santa Martában tartózkodik, ahol egy úgynevezett „egészség-helyreállító központot” működtetnek. Mindkettejük ellen nemzetközi elfogadóparancsot adtak ki.

Ha Gronont élve sikerül hazaszállítani Amerikába, és minden vádpontban bűnösnek találják, akkor életfogytiglani börtönbüntetés vár rá, amit egy szigorúan őrzött szövetségi büntetés-végrehajtási intézetben kell majd leülnie.

Mark Grenon, a Második Feltámadás Egészségügyi és Gyógyító Egyház nevű vallásos szekta önjelölt püspöke.

A szövetségi ügyészség tájékoztatása szerint Grenon korábban egy internetes rádióállomást üzemeltetett amerikai házának hátsó kertjében, melyen keresztül az igét hirdette, a híveivel kommunikált és gyógyhatásúnak hazudott termékeit népszerűsítette. A szektavezér emellett hírlevelekkel és nyomtatott formátumú kiadványokkal is boldogította a követőit.

A vádhatóság úgy gondolja, hogy a szekta alapítója, Jim Humble csak azért jegyeztette vallási szervezetként az egyházat, hogy Mark Grenon később büntetlenül értékesíthesse azon keresztül a készítményeit. A befolyt pénz egy részét vélhetően visszaosztották Humblenek, de ezt egyelőre nem sikerült bizonyítani.

Jim Humble, akit nem vádoltak meg a Grenon elleni eljárásban, nem először kerül a sajtó érdeklődésének homlokterébe. A szcientológus férfi korábban azt állította, hogy „Isten 1 milliárd éves és az Androméda-galaxisból származik”. Egy másik büntetőügyben tett vallomása során pedig azt kérte a hatóságoktól, hogy „helyezzék be az űrhadi-tengerészet Földet figyelő részlegébe” – derült ki a Los Angeles-i ABC7 tavalyi oknyomozó cikkéből.

Az egyház által értékesített „Csodás Ásványi Megoldás” (Miracle Mineral Solution – MMS) nevű készítmény.

A bírósági dokumentumok szerint Mark Grenon 2016 óta értékesítette a fehérítő tartalmú készítményt, melyekkel átlagosan 32 ezer dollárt keresett, mielőtt a Covid-19 elérte volna Amerikát. A járvány hatására aztán kilőttek az eladásai, és az elmúlt időszakban már 132 ezer dollár kaszált havonta, ami a hatóságoknak is szemet szúrt. Óvatos becslések szerint Grenon összesen 1 millió dollárt keresett a koronavírus elleni gyógyszerek után sóvárgó amerikaiakon.

Az amerikai Élelmiszer‑ és Gyógyszerfelügyelet (FDA) egyébként többször figyelmeztetett arra, hogy az egyház által értékesített készítmények veszélyesek. Tavaly összesen három olyan közleményt adtak ki, melyekben mindenkit óva intettek a „Csodás Ásványi Megoldás” néven forgalmazott fehérítőtől.

És ezeket olvastad már?