KÜLFÖLD

Borzalmas részletek a pokoli toronyról, még százak veszélyben

Csoda, hogy csak egyetlen toronyház égett még ki Londonban: országszerte több ezernyi életveszélyes épület lehet.
  • Szerző: KF

A 79 halálos áldozatot követelő tűzvész után a brit kormány bejelentette, hogy átvizsgálnak minden olyan társasházat, amely ugyanolyan burkolatot kapott, mint a Grenfell-toronyház. Ez a szigetelőanyag ugyanis nagyban hozzájárult a tragédiához, mivel ezen keresztül a lángok pillanatok alatt elterjedtek a 24 emeleten. Első körben 60 magasház vizsgálati eredményeit hozták nyilvánosságra a szakemberek – és mind megbukott a biztonsági ellenőrzésen.

 

Gyúlékony burkolatú toronyházakat találtak London mellett Plymouthban, Norwichban, Manchesterben, Sunderlandben és Stockton-on-Teesben is. Ráadásul a vizsgálatok még nem értek véget: Theresa May legalább száz épület esetében ígért kormánypénzből fedezett ellenőrzést.

Az érintett toronyházak egy részéből már kiköltöztették az embereket, de ennyi szállás nem áll a kormány rendelkezésére. A kormány felvette a kapcsolatot a házak lakóival, valamint a helyi hatóságokkal és tűzoltóságokkal, és együtt találják ki, mit tegyenek ebben a helyzetben.

 

A tervek szerint a toronyházakat követően is folytatódnak az ellenőrzések, legalább 30 ezer épületet fognak megvizsgálni a tűzvédelmi szakemberek, köztük hoteleket, kórházakat, irodákat és kollégiumokat is, amelyek hasonló burkolatot kaptak.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?