Létrehozva: 2020.08.10.

Bejrúti robantás: ezért különösen nehéz az áldozatok azonosítása

Megszólalt a libanoni főváros kormányzója.

„Sok külföldi munkás és sofőr tűnt el a bejrúti kikötőben történt robbanásban, ami tovább nehezíti azokat az erőfeszítéseket, hogy azonosítsák a történtek halálos áldozatait” – jelentette ki vasárnap a libanoni főváros, Bejrút kormányzója.

Marván Abbúd az al-Dzsadíd bejrúti televíziónak nyilatkozva azt mondta, sok olyan eltűnt van, akit nem tudnak azonosítani. Teherautósofőrökről, külföldi munkásokról van szó.

A szíriai kormány azt közölte, hogy a robbanás több mint 158 megerősített halottja között mintegy 45 szíriai állampolgár van.

Bejrútban kedden történt hatalmas robbanás, amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta, különösebb óvintézekedések nélkül tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. Mintegy hatezren megsérültek és háromszázezer ember otthona vált lakhatatlanná.

A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil